A Holdam Egyesület hat évvel ezelőtt azért szervezett programokat a Születés hetén, hogy a miskolci és a város környékén élő kismamáknak minden segítséget megadjon a felkészüléshez. A programsorozat az Anyák napjával kezdődött, és egészen hétvégéig minden nap izgalmas eseményeket kínálnak a Holdam udvarban, illetve Miskolc város napján, a Szinva teraszra is.
A tematikus napokon gyakorlati és elméleti foglalkozások is lesznek, így minden kellő tudást elsajátíthatnak a várandós kismamák. A hétfő a nők napja, így a nőiesség került előtérbe többek között a lakberendezési tippek és a híres Vagina monológok segítségével.
A New York-i feminista írónő, Eve Ensler könyve alapján készült színpadi művet először 1996-ban mutatták be. Az egyre népszerűbb darabot 26 nyelvre fordították le, Magyarországon 2007-ben láthatta először a budapesti közönség, ám ezúttal a miskolci nők is elmerülhetnek az izgalmas, tanulságos és elgondolkodtató történetekben, hiszen a szerző 200 nővel készített interjút, amelyből válogatott könyvéhez. Eve Ensler számára a nők ellen elkövetett erőszak központi téma, a bemutatókkal világszerte támogatnak jótékonysági projekteket.
A Miskolci Nemzeti Színház színművészei által előadott darab őszintén tárja a néző elé mindazt, ami a nőknek, a nőkről szól. Vágyak, tapasztalatok, szexualitás, tabu téma nincs. Pap Lívia, Szirbik Bernadett és Barta Mária Viola közvetíti a monológokat, s Kolozsi Koss Judit köti át a történeteket.

Barta Mária Viola elmondta, akkor találkozott a Holdam Egyesülettel, amikor várandós volt. A programok során számos hasznos információhoz jutott hozzá, ami segítette a felkészülést a szülésre, az anyaságra. Mint kiemelte, azóta is tartja a kapcsolatot az egyesülettel. A Születés hete miatt érezte úgy, hogy az őszinte Vagina monológokat meg kell osztani a közönséggel.
– Elsőre nagyon intenzív, letaglózó a szöveg. A próbák során saját lelkünkkel foglalkoztunk leginkább, sokat beszélgettünk a téma kapcsán. Az a gond, hogy a mai világban a nők el vannak férfiasodva. Nem tud kiteljesedni nőiességük. Szükséges, hogy megéljük saját nőiességünket, ehhez pedig segítséget nyújt például a Vagina monológok is – emelte ki a színésznő, aki szerint a könyv, a színdarab történetei által megismerhetik a nők önmagukat és kiteljesedhetnek.
A Miskolci Nemzeti Színház színművésznője egy másik programban is részt vesz a Születés hetén. Miskolc város napján, a Szinva teraszon több programmal várja a Holdam az érdeklődőket, például Varró Dániel korszerű mondókáival, Barta Mária Viola előadásában.
A programsorozat során az anyaságra készülők és a nőiességüket kiteljesíteni kívánó hölgyek többet megtudhatnak a babahordozókról, vagy elmélyülhetnek a lyengar jóga világában, de a zöld szemléletet is elsajátíthatják, s foglalkozhatnak testükkel, lelkükkel, ellendő kisgyermekük vágyaival egyaránt.
A születés hetének részletes programjai IDE kattintva olvashatók. K. J.