Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület felmérései szerint a hazai akácosok mintegy 70 százalékát érte fagykár – a megyében azonban még ennél is rosszabb a helyzet, a területenként eltérő adatok szerint 60-90 százaléka károsodott a megye akácosainak, tudtuk meg Farkas Jánostól, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szaktanácsadójától.
– A hegyvidékek és a völgyek akácosai súlyos károkat szenvedtek, a dombvidékeken azonban kisebbek a veszteségek. A legkedvezőbb időjárás az akácvirágzás szempontjából az lenne, ha csendes éjszakai esők után 22-26 fok lenne a hőmérséklet. Így a virágok is gyorsabban teremnek, és a méheknek is könnyebb dolguk van – árulta el a szaktanácsadó.
Az akác mellett azonban a repcetermesztésben sem túl rózsás a helyzet. Mint Farkas János elmondta, a tavaly július közepétől a tél beálltáig terjedő aszályos időszak nem tett jót a repceterületeknek sem.
– Augusztusban közel 25 ezer hektáron vetettünk repcét, ebből jó, ha 3-4 ezer hektár megmaradt. Több helyen ugyanis ki kellett tárcsázni az elszáradt növényeket – mondta.
A helyükre nagyrészt napraforgót ültettek, a szakértő véleménye szerint itt nem is lesznek gondok, így a termelők bízhatnak a rekordnagyságú, országosan összesen 611 ezer hektárnyi területen ültetett növény jó termésében.
A szaktanácsadó véleménye szerint az akácméz árára lehet legfeljebb kihatással a korábbi kedvezőtlen időjárás és a terméskiesés, azonban jóslatokba egyelőre nehéz bocsátkozni, a következő 2-3 hét eredményei adhatnak majd bizakodásra okot.
Kujan I.