Ugrás a tartalomra

Június végére kész a hejőcsabai vasúti híd

Létrehozva
Április közepe óta van felállványozva a hejőcsabai vasúti híd, a munkák miatt félpályás útlezárás van a 3-as főút érintett szakaszán. Mint megtudtuk, a június végéig tartó munkák során a híd korrózió elleni bevonatát újítják fel, és a fogalom korlátozása mellett rövidebb időszakokban vágányzár is szükségessé vált a hídon.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a minap.hu érdeklődésére elmondta, a híd utoljára 1985-ben kapott korrózióvédelmet, ezért a felújítása időszerű volt. Mint írják, a Tiszai pályaudvar és a Mészkőbánya vasútvonalon lévő acélhíd felújítását az A-HÍD Építő Zrt. végzi április 16. és június 30. között.

vasuti-hid-120425ml_05.jpg

A felújítás a közúti közlekedés részbeni forgalomkorlátozásával, a vasúton pedig a csak tehervonatok által használt pályaszakasz lezárásával jár. A 3-as főúton a munkák végéig a négy sávból kettőt (ahol éppen a munkát végzik) lezárnak, természetesen a sávok lezárása a közútkezelő hozzájárulásával, engedélyével történik. Vágányzár kétszer lesz a felújítás során, az első április 16. és május 10. között van, tehát jelenleg is tart, a második pedig május 21. és június 10. között lesz. Mint a MÁV közleménye leszögezi, a vágányzár csak tehervonatokat érint, és a vasúti szállító cégekkel előre egyeztették az időpontokat.

A vasúti építmények, műtárgyak műszaki felügyeletéről egyébként jogszabályok is rendelkeznek, ezért a MÁV meghatározott időközönként ellenőrzi azokat, felméri állapotukat. A hidakat a vasút üzemeltetője vagy a híd kezelője a közlekedésbiztonság érdekében a vonatkozó műszaki szabályozás szerinti szakszerű felügyelet alatt köteles tartani, illetve köteles gondoskodni arról, hogy azok állandóan üzemképes, forgalombiztos állapotban legyenek.

vasutihid_120508_ja.jpg

Nem ez az egyetlen, MÁV által végzett felújítás Miskolcon. Mint arról a minap.hu is beszámolt, a napokban fejeződött be a Miskolc – Diósgyőr – Vasgyár vasútvonal és a Puskin út kereszteződésében található útátjáró burkolatában lévő vízelvezető, a víznyelőrácsok és az aszfaltburkolat felújítása. A felújítás hamarosan az átjáró két oldalán lévő teljes csapórudas sorompó újrafestésével folytatódik.

Tajthy Á.
fotó: Juhász Á. – Mocsári L.