Ugrás a tartalomra

Miskolc, én ilyennek látlak

Létrehozva
Az iskola aulájában berendezett kiállítást a diákok rövid kulturális műsorát követően Póczos Barnabás, az intézmény igazgatója nyitotta meg. A hagyományosan Miskolc napjához kötődő, 1-8. osztályosok számára meghirdetett rajzpályázatra az idén 13 iskolából több, mint 140 alkotás érkezett be, amelyből a szakmai zsűri 88-at választott ki. Ezeket állították ki a tablókon.

aranyecset_munkacsy_120508_ja_19.jpg

– A cél, hogy közben megismerjétek a várost, mert szeretni csak azt lehet, amit ismerünk – foglalta össze a gyerekek számára is közérthetően a lokálpatriotizmus lényegét Póczos Barnabás. Az apró művészpalántáknak nagy lelkesedéssel szólt a Forinton lévő kincsekről, amelyeket bárki megláthat, aki megáll kicsit, és a kirakatok szintjénél feljebb is néz. A pályamunkákról szólva megjegyezte, hogy nem csak az alkotások voltak színesek, hanem az alkalmazott technika is a ceruzától a temperáig. Rengeteg érdekes alkotás érkezett be a pályázatra.

aranyecset_munkacsy_120508_ja_4.jpg

Ezt követően az igazgató átadta a díjazott gyerekeknek az elért eredményt igazoló oklevelet, valamint a tárgyjutalmakat, amelyek stílszerűen rajzeszközök voltak. A négy korosztály győztesei. Az 1-2. osztályos korcsoportban: Horváth Attila és Kovács Panna. A 3-4. osztályos korcsoportban: Kalocsai Daniella, Radics Erzsébet. Az 5-6. osztályos korcsoportban: Kovács Kristóf, Homenszki Benjámin, Bertóti Laura. A 7-8. osztályos korcsoportban pedig Szabó Dia és Viski Noémi Anna végzett az 1. helyen. Külön díjat kapott Petrovics Fanni, Monoki Zsófia és Issa Hanin.

Preview Image


A kiállítás május 31-éig, munkanapokon 8-16 óra közt tekinthető meg az iskola aulájában.

Cs. L.
fotó: Juhász Á.