– A mostani tömeges leépítés, valamint a folyamatos forráskivonás Miskolc szellemi leépülését fogja eredményezni – hangsúlyozta Szegedi Márton, a párt miskolci elnök-frakcióvezetője, aki szerint „a városvezetés nem hajlandó tudomásul venni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számának drasztikus növekedése nem kevesebb, hanem jóval több pedagógust igényelne”. A politikus szerint ehhez a szükséges források is rendelkezésre állnak. Mint mondta, többször javasolták már, hogy az egyházak iskolai térnyerése következtében felszabaduló anyagi erőforrásokat a város fordítsa az önkormányzati iskolák feltételrendszerének javítására.
Pakusza Zoltán, a Jobbik oktatásért felelős szakpolitikusa arról szólt, hogy már februárban tudomást szereztek a várható leépítésekről s kérték, bocsássák rendelkezésükre az ezzel kapcsolatos adatokat. Az információkat azonban mindössze a közgyűlési döntés előtt 24 órával kapták meg a párt képviselői. – Így nehéz konstruktívnak lenni – hangsúlyozta a képviselő, aki szerint ez azt is jelenti, hogy a döntéshozók meg sem próbáltak érdemi megoldást találni a kérdésre, amely több száz család megélhetését érintheti.
***
Nem szűnik meg 300 pedagógus munkahelye – A Jobbik ne riogasson! – címmel reagált az elhangzottakra Seresné Horváth Zsuzsanna, a miskolci Fidesz-KDNP frakció képviselője.
„A Jobbik még fel nem oszlatott miskolci szervezetének képviselői május 8-i sajtótájékoztatójukon újfent tanúbizonyságot tettek elképesztő felelőtlenségükről. Most, csakúgy, mint az április végi időközi választások idején, a miskolci oktatásügyet és annak dolgozóit vették célba. (A választási kampányban iskolakörzetesítéssel riogattak teljesen indokolatlanul a Martin-kertvárosban, amelynek ’eredményeképpen’ 20-30 százalékkal kevesebb tanuló jelentkezett az Arany János Általános Iskolába, mint tavaly...) Szegedi és Pakusza képviselő ezúttal azt találta ki, hogy a jelenlegi városvezetés 300 embert fog ’kigyalulni’ a város oktatási rendszeréből” – fogalmaz közleményében Seresné Horváth Zsuzsanna.
A miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának képviselője a továbbiakban kifejti: „Ha a jobbikos képviselők figyelemmel kísérték volna a közgyűlési vitát, vagy elolvasták volna a vonatkozó szakmai előterjesztést, tudnák, hogy természetesen szó sincs 300 munkahely megszűnéséről: az indítható iskolai csoportok létszámának változásával mozog együtt az álláshelyek száma is. Így – ahogy ez a folyamatleírás a vonatkozó közgyűlési anyagban is szerepel – 135 pedagógust foglalkoztatnak tovább az egyházi intézmények, 76 be nem töltött álláshely továbbra is megmarad az iskolákban, 30 fő nyugdíjba vonul, 13 főt pedig átszervezés után foglalkoztatnak tovább. 37 pedagógus munkaviszonyának esetében az önkormányzat vállalta, hogy az átalakulásig státusuk nem változik. Mindösszesen 12 lejárt szerződéssel rendelkező takarító, karbantartó és konyhai kisegítő munkás szerződését nem újították meg intézményeink” – fogalmaz a képviselő, aki szerint „a miskolci jobbikosok nem csak a múltban, de sajnos a jelenben sem ismerik ki magukat. A miskolci oktatásügybe pedig egyre inkább úgy gabalyodnak bele, mint majom a házicérnába.”
minap.hu