Ugrás a tartalomra

Szentes Lázár az edzőkérdésről

Létrehozva
Mint ismert, a DVTK egyik edzőjelöltje megtekintette a pécsi mérkőzést, akivel a találkozó előtt és után is hosszasan beszélgetett Szentes Lázár – mégsem biztos, hogy ő lesz az utóda. A másik két jelölttel is folynak még a tárgyalások.
– Az edző, akivel pénteken egyeztettünk, kinyilvánította, hogy ha ráesik a választásunk, akkor is nekem kell még végigvinnem a következő három meccset, ebben a szezonban hivatalosan nem kívánja átvenni a csapatot. A másik két jelölttel hamarosan egyeztetünk – mondta a szakember.

Szentes Lázár leszögezte, a jövő miatt az lett volna a legideálisabb, ha a lehető legrövidebb időn belül idekerül az új edző, akinek több lehetősége lett volna megismernie a csapatot, tervezni a jövőt.

minap.hu