Ugrás a tartalomra

Több magyar kkv a Szentgyörgy Expón

Létrehozva
Az idén is jelentős számban vettek részt magyarországi kis- és középvállalkozók (kkv) a Szentgyörgy Napok keretében megrendezett gazdasági és kereskedelmi vásáron, a Szentgyörgy Expón Sepsiszentgyörgyön - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szerdán.
Az új városi sportcsarnokban április 26-29. között bemutatkozó 16 kiállító cég a magyar gazdaság széles spektrumát képviselte: építőipari technológia és szolgáltatások, kazánok, bio csomagolóeszközök, intelligens dokumentumtárolási rendszer, elektromos infra fűtőelemek és szolár vezérlés kiegészítők, taneszközök, natúrkozmetikai termékek, élelmiszerek, fajátékok és kézműves termékek gyártói is bemutatkoztak.
    
A magyarországi cégek standjait több mint 4 ezer látogató kereste fel, és több mint ezer érdemi tárgyalás zajlott le. A helyszínen 39 ezer euró értékben kötöttek üzletet, a résztvevők egy éven belül több mint 2 millió euró értékű üzletkötésre számítanak - áll a közleményben.

MTI