Ugrás a tartalomra

Rendeleti szabályozás a rezidensek ügyeletéről

Létrehozva
Júliustól csak szakorvosi felügyelettel láthatnak el betegeket a rezidensek. A Magyar Rezidens Szövetség alelnöke korábban azt nyilatkozta: a kezdő altatóorvosok 10 százaléka ügyel szakorvosi segítség nélkül. Az elmúlt években előfordult, hogy a rezidens félrediagnosztizálta a beteget, ami később tragédiához vezetett, ezért miniszteri rendeletben szabályozták, hogy az orvos gyakornokok milyen feltételek mellett ügyelhetnek.
Miniszteri rendeletet hoztak arról, hogy a rezidensek csak szakorvosi felügyelettel ügyelhetnek júliustól. Dóka Zsuzsanna már 3 éve dolgozik gyakornokként a nőgyógyászati osztályon. Mint mondta, még nem volt olyan alkalom, hogy felügyelet nélkül kellett volna döntést hoznia.

– Amikor elkezdtünk dolgozni kezdő orvosként, nulla tapasztalattal, akkor fontos volt, hogy ne így lássunk el az ügyeletben egy pácienst. Már akkor is ott volt mellettünk a szakorvos, aki segített a vizsgálatban, ezzel a gyakorlati tudásunk is nőtt – emelte ki Dóka Zsuzsanna szakorvosjelölt.

A rezidensek csak akkor ügyelhetnek, ha szakorvos felügyeli a munkájukat, vagy ha a szakorvos telefonon folyamatosan elérhető, és behívás esetén 4 órán belül személyesen is meg tud jelenni.

A MISEK Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának vezető főorvosa, Hardonyi András kiemelte, az ügyeletben mindig van egy szakorvos.

– Az ügyeletes team úgy áll össze, hogy egy gyakorlott főorvos vezeti azt, emellett legtöbbször még egy szakorvos van és még egy rezidens, ebből adódik az, hogy az ügyeleti időszakban is szakorvosi felügyelet mellett végzik a rezidensek a munkájukat – magyarázta az osztályvezető főorvos.

Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója hozzátette, nem minden osztályon adottak a feltételek ahhoz, hogy a rezidensek az előírás szerint ügyelhessenek.

– Ennek anyagi vonzata is van, hiszen az, hogy két ember van bent egy adott osztályon, vagy négy az eddigi három helyett, az plusz költséget jelent. A rendelet életbe lépett, de az ehhez szükséges forrásokról nem esett szó, hogy azt a plusz ügyeleti díjat, hogy kapják meg az egyes intézmények, vagy megkapják-e egyáltalán, vagy mint eddig, ezt is ki kell gazdálkodni – hangsúlyozta Tiba Sándor.

A legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy egyes osztályokon szakorvoshiány van, vagyis nincs, aki felügyelhetné a rezidenseket, hiszen sokan külföldön vállalnak munkát, miközben itthon egyre több beteg szorul szakellátásra.

Tóth A.