Ugrás a tartalomra

Fiatalokkal a keretben kezdik a felkészülést

Létrehozva
A DVTK játékosai számára január 7-én reggel ér véget a téli szünet, és elkezdődik a felkészülés a 2012-2013-as bajnokság hátralévő 13 mérkőzésére, írja a klub hivatalos honlapja.
Mint a dvtk.eu oldalon olvasható, a felkészülés rögtön két edzéssel indul. Délelőtt 9-kor találkoznak a keret tagjai, majd az ilyenkor szokásos súlyellenőrzés után fél tíztől futással indul a program. Délután 14 órától pedig már a labda is előkerül.

Az idei első foglalkozás(ok)on biztosan nem lesz ott a spanyolok legfontosabb ünnepe, a vízkereszt miatt José Luque és Francisco Gallardo – Fernando várhatóan nem él a plusz szabadnap lehetőségével –, valamint Savo Rakoviæ és Igor Gal. Úgyszintén biztosan hiányozni fog a sérüléséből lábadozó Csirszki Martin is, valamint az őszt kölcsönben Diósgyőrben töltő Jeff Silva, aki még decemberben visszatért anyaegyesületébe, a Videotonba, ahonnan azóta a brazil másodosztályba igazolt.

A többiekhez – beleértve l'Imam Seydit is – csatlakozik néhány fiatal, akik már ősszel is többször edzettek az első kerettel: Eperjesi Gábor (lábujjsérülése után), Szabó Balázs, Icsó Zsolt, Hutter Máté és Timkó István. Vadonatúj arc viszont nem várható a felkészülés kezdetén.

A felkészülés első szakaszában csak edzések szerepelnek a programban, január 26-án játssza első edzőmérkőzését a DVTK (a részletes programot hamarosan nyilvánosságra hozzák). A tervek szerint február 6-16. közt edzőtáborba utazik a csapat, majd március 1-jén, pénteken 19 órakor az Eger ellen, idegenben folytatja az OTP Bank Liga küzdelmeit a Diósgyőr.

dvtk.eu
(kezdőképünk a tavalyi Rimaszombat elleni felkészülési meccsen készült)