Mohamadou Abdouraman, Bacsa Patrik, Bogáti Péter, Czégel Máté, Elek Ákos, Fernando, Ambrusics Róbert, Igor Gal, Gohér Gergő, Gosztonyi András, Michal Hanek, Hornyák Marcell, Nagy Tamás, Rudolf Gergely, l’Imam Seydi, Tajti Norbert, Takács Péter, Tisza Tibor, Vadász Viktor, Vági András, valamint a kis késéssel befutó Ribánszki László köszönthette egymást, na meg a szakmai stábot újév alkalmából hétfőn délelőtt, a DVTK első idei foglalkozásán. Igazoltan hiányzott a tréningről a műtétje után lábadozó, a 18. születésnapját éppen hétfőn ünneplő Csirszki Martin, a pravoszláv karácsony miatt később érkező Savo Rakoviæ, valamint a két spanyol, Francisco Gallardo és José Luque, akik hazájukban ünnepelték január 6-át (a hagyomány szerint a karácsonyi ajándékokat ekkor hozzák a gyerekeknek – és felnőtteknek – a Napkeleti bölcsek), így ők kedden csatlakoznak a kerethez.
Az első hét – mint Szentes Lázár szakmai igazgató mondta – „rávezető” hét lesz, a keret szerdán lehet teljes.
– Tudom, mit kellene játszanunk tavasszal, addig meg kell találnunk a stílust, mely megfelel a keretre. Az előttünk álló két hónap fő feladata és célja egy stabil, masszív, összeszokott, erős együttes kialakítása, a csapatrészek, párok összecsiszolása – fogalmazta meg a szándékát a szakvezető.

Az első két hétben nem játszik felkészülési találkozót a DVTK, a harmadik héttől pedig pontos menetrend szerint (a dvtk.eu-n olvasható program lent) lépnek pályára a piros-fehérek. Az utolsó, edzőtábor előtti hazai edzőmeccset a szlovák első osztály negyedik helyén álló Kassa ellen játsszák február 3-án, majd akárcsak tavaly, a törökországi Belekbe repül a gárda tíz napra, ahol reményei szerint szintén erős ellenfelekkel méri össze tudását. A bajnoki főpróba február 23-án lesz Debrecenben.
– A keret alkalmas a célok elérésére, azaz az első hatba kerülésre – mondta az esetleges igazolások kapcsán Szentes Lázár. – Egy balhátvédet szeretnénk Jeff Silva távozása után, ám lehet, hogy házon belül oldjuk meg a posztot. Ha belső védőink közül távozna valamelyik, természetesen őt is pótolnunk kell. Nagy változásokat nem tervezünk, jó az „alapanyag”, középpályán és a támadósorban maximálisan megvagyunk. Nem szeretnénk próbajátékosokat sem, fő az állandósság – emlékeztetett a nyári játékosmozgásra a szakmai igazgató, aki nyugodt felkészülést vár ebből a szempontból.
A szakvezetőtől megtudtuk, Rakaczki Bence csontvelő-átültetésére január 29-én kerülhet sor Miskolcon – mint ismert, amerikai donort találtak a beteg kapusnak.

A DVTK felkészülési mérkőzései:
2013. január 26., szombat, 11.00
DVTK – Balmazújváros (NB II Kelet)
2013. január 30., szerda
Mezőkövesd (NB II Kelet) – DVTK
2013. február 2., szombat
11.00 DVTK – MFK Ko¹ice (szlovák I.)
2013. február 6–16.
Edzőtábor Belekben
2013. február 22., péntek
DVTK – Mezőkövesd
2013. február 23., szombat
DVSC – DVTK
Soós P.
fotó: Mocsári L.