Ugrás a tartalomra

Új kocsikat kaptak a miskolci zsaruk is

Létrehozva
Az elmúlt év vége felé nagy számú szolgálati gépjárművet kapott a rendőrség, amelyből a megyei főkapitányságnak és ezen belül a Miskolci Rendőrkapitányságnak is jutott. Utána jártunk, hogyan újult meg a beszerzéseket követően a megyei és a miskolci rendőrség járműparkja.
– Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára december 21-én szolgálati gépjárműveket adott át a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti objektumában. A több száz gépjármű részét képezi annak az 1750 gépkocsinak - 1250 járőr- és 500 ügyintézői autó -, amelyek a rendőrök munkáját segítik. Az új autók gazdaságos üzemeltetésű, biztonságos technikával felszereltek. Ezekből a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra összesen 89 érkezett csere és amortizációs fluktuáció alapján – közölte érdeklődésünkre Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. 

rendorauto3.jpg
Mint megtudtuk, ebből a kontingensből a Miskolci Rendőrkapitányságra két darab Skoda Yeti (1.8-as, 165 LE) és 14 darab Opel Astra (1.6-os, 115 LE) érkezett. Az előbbi szabadidős terepjárónak számít, amire a város külterületein, a sok helyen rossz minőségű murvás, földes utakon szükség is van. Az Astrák pedig városi, országúti forgalomra szolgálnak első sorban. A beszerzéseknek köszönhetően jelentős mértékben megújult a Miskolci Rendőrkapitányság járműparkja. 

Cs. L.