Ugrás a tartalomra

A szocialisták fekete krónikája

Létrehozva
Miskolc fekete éve címmel tartott évértékelő sajtótájékoztatót kedden délután Gúr Nándor az MSZP megyei elnöke és Simon Gábor a párt városi elnöke. A címnek megfelelően sötéten látták a város elmúlt egy évét.
Gúr Nándor „apró szilánkokat sorolt” 2012 krónikája gyanánt. Elsőként a Miskolci Egyetemet említette, ahol véleménye szerint már januárban látható volt, hogy ez nem a tudásbázis éve lesz. A következő pont a „közlekedési káosznak” nevezett új MVK menetrend tavaszi bevezetése volt. Nehezményezte a befektetők elmaradását, amire a Raiffeisen Bank esetét említette, amely végül máshol telepedett le. A szocialista politikus többek közt megemlítette még a Földes-ügyet, a selyemréti strand építésének leállását, a várfejlesztés és a parkolóház építésének a leállását… Szarkasztikusan felidézte a sajtóban megjelent kijelentést, amely szerint Lyukó Miskolc ékszerdoboza, miközben nem nyitott ki a kettes (szabadtéri) jégpálya és százak állnak sorba, hogy bejussanak a fedettbe. A Gúr Nándor által nem nevesített „Néma Leventék” közben az Országgyűlésben megszavaztak mindent.

Simon Gábor további elemekkel egészítette ki az elhangzottakat, mint például, hogy a miskolciak nem szólhatnak bele, hogy mi történik a kórházukban, vagy az iskolák működtetésébe. A városi költségvetés sarokszámait idézve kijelentette: ilyen nagyságrendű hiány sosem volt a város történetében. Ami állítása szerint közel 10 milliárd forint. A 2013-as évre pedig 4,5 milliárdos mínuszt terveznek. Hol van ez az egyensúlytól? –tette fel a költői kérdést a szocialista politikus, aki mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a város vezetése nem tudja működtetni Miskolcot. Ezzel szemben felemlegette a Miskolc Holding létszámnövekedését és a jutalmakat. Véleménye szerint semmilyen fejlesztés nem induét el a városban. Az MSZP 2013 végére a városlakók bevonásával elkészíti választási programját.

Cs. L.