Pusztai Tamás múzeumigazgató fogadta szerdán többek között Pfliegler Péter és Kiss Gábor alpolgármestert, Kákóczki Andrást, a kulturális osztály vezetőjét, illetve Némedi Varga Zoltánt, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetőjét, hogy megmutassa a Herman Ottó Múzeum működését, ugyanis az intézmény január 1-től Miskolc fenntartásába került.
Pusztai Tamás beszélt a múzeum működéséről, a közeljövő terveiről, az épülő Pannon tenger Múzeumról. Kiemelte, a fenntartóváltással a város és a múzeum is csak nyerhet.

– Az, hogy a múzeum fenntartója megváltozott azt jelenti, hogy az az ötven éves rendszer, amely szerint a Herman Ottó Múzeum egy 18 intézményből álló megyei múzeumi rendszer központja volt, megszűnik. Az intézmény miskolci épületei, a képtár, a lillafüredi Herman Ottó Emlékház, a gyűjteményi raktárunk, illetve a papszeri épület Miskolc fenntartásába került – mondta a múzeumigazgató.
Véleménye szerint a változás után közvetlen visszacsatolás lesz a látogatók, a fenntartó és a múzeum között. Megemlítette többek között a papszeri kiállító épületet, amelyet 20 éve nem tudtak felújítani, erre azonban ezúttal lehetőség nyílhat.
A régi épületre Kiss Gábor alpolgármester is kitért, mint mondta, ráférne a felújítás, ám ez jelenleg nem szerepel a költségvetésben.
– A pályázatok mellett azonban nem fogunk elmenni, hiszen Miskolc első, nem egyházi épületét rendbe kell hozni. A múzeum igazgatóságával egyeztetünk, hónapok óta készülünk a fenntartói feladatokra, hiszen az egységes kormányzati döntés már korábban megszületett – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette, szép kihívás ez a város számára, s elsősorban szakmai kérdést jelent. Közös célként említette a diákok bevonzását, amelyre véleménye szerint eddig is jó kezdeményezések voltak.

A Pannon tenger Múzeum kiállítását szeptember 13-ára át kell adnia a múzeum vezetésének, így az új kiállító tér is megnyílik majd a látogatók előtt, s számos új tárlattal is készül a város fenntartásában továbbműködő Herman Ottó Múzeum idén.
K. J.
Fotó: Mocsári L.