Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője tegnap az Inforádióban azt mondta: a következő hetekben itthon is járványos méreteket ölt az influenza. A betegség elleni védekezés leghatékonyabb és legegyszerűbb módja a védőoltás - hangsúlyozta.
Ebben a szezonban eddig három esetben az influenza A(H1N1)pdm09, egy esetben influenza A(H3) jelenlétét igazolták a vizsgálatok. Ezek megfelelnek a 2012-13-as szezonra gyártott vakcinában található törzseknek. "Ez azt jelenti, hogy a védőoltás láthatóan magas szintű védelmet nyújt a közeledő influenzajárvány ellen" - tudatta az ÁNTSZ.
Az influenza elleni térítésmentes vakcina - a jogosultak számára - továbbra is elérhető a háziorvosoknál. Gyógyszertári forgalomban - orvosi rendelvényre - ebben a szezonban is többféle készítmény kapható - fejtette ki az ÁNTSZ.
MTI