Ugrás a tartalomra

Méretes tölgyrönköt keresnek kopjafának

Létrehozva
Közeleg a tragikus doni áttörés 70. évfordulója. Az egykori miskolci, borsodi hősök, áldozatok előtti tisztelgésként szerették volna kicserélni az időjárás által kikezdett Szemere kerti kopjafát egy újra. A cserének azonban egyelőre nyomát sem látni. Utána jártunk, hol tart a kezdeményezés.
– A pénz összejött, a fával azonban gondok vannak, ugyanis 45 centiméter átmérőjű, 3 méter hosszú rönkre lenne szükség, amelyet vas kerettel rögzítenének. Az Északerdő igazgatójával többször is beszéltem ezzel kapcsolatban, de nem tudott ilyen fát prezentálni – közölte a szomorú hírt Szabó Sándor lelkész, belvárosi önkormányzati képviselő. Ráadásul száraz fára van szüksége a művésznek. Biztos ami biztos, kérték az erdőgazdaságot, hogy vágjanak ki egy megfelelő méretű tölgyet.

doni_kopjafa_130108_ja_1.jpg 

Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a Bükki Nemzeti Park területén az előírások szerint csak télen lehet fát kitermelni. Amint ez megtörténik, még hosszú idejű szárítás vár a  tönkre faragás előtt… Újabban már az Aggteleki Nemzeti Park környékén is kutakodnak, hátha előkerül egy méretes, szárított tölgy.

– Keressük a lehetőséget. Mindenkit kérünk, aki tud segíteni, az tegye meg. Már az is jó lenne, ha rávezetne minket valaki az útra, hogyan találjuk meg a szükséges fát – kérte Szabó Sándor, aki megerősítette, hogy felajánlását továbbra is tartja, annak a költségeit állja. Megvannak a tervek, a kopjafát Szondy Sándor fafaragó mester készítené, a vasazatot pedig Litwin József iparművész. A közgyűlés határozatban támogatta az emlékmű felújítását, csak a fa hiányzik, amelyet most már az egész Kárpát-medencében keresnek. A szervezők bizakodnak, hogy előbb-utóbb találnak egy megfelelő rönköt, s ha nem is az évfordulóra, de elkészül az új kopjafa.
Az ünnepség hétfőn délután 2 órai kezdettel a régi kopjafa körül lesz a Szemere kertben, amelyre várnak minden miskolcit, aki fejet akar hajtani a doni áttörés hőseinek, áldozatainak az emléke előtt.

Cs. L.
Fotó: Juhász Á.