Ugrás a tartalomra

Havazás: jövő héten jelentős mennyiség jöhet

Létrehozva
A csütörtök reggelre lehullott, körülbelül 3 centi hó sem okozott fennakadást Miskolc közlekedésében. A meteorológia tájékoztatása szerint a hideg, változékony idő a továbbiakban is marad, de – a jelenlegi modellezések szerint – jelentősebb havazás csak vasárnap estétől, hétfő reggeltől kezdődően várható.
Továbbra sem okozott forgalmi fennakadásokat Miskolcon a havazás, csütörtök reggeltől újabb két szóróautó kapcsolódott be a gépi síktalanításba, amelyet így összesen már hat járművel végez az AVE Miskolc Kft. Miskolc területén – közölte portálunkkal Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.

ho-illusztracio_13110ml_10.jpg

Mint megtudtuk, reggel hét órától fél nyolcig ónos szitálás is jelentkezett a város területén, ami fokozta a síkosság-veszélyt, még nagyobb odafigyelést igényelt a közterületeken. A kézi síktalanítást 300 közfoglalkoztatott és öt kisgép végzi folyamatosan a város forgalmas, frekventált területein, a Városgazda Kft. irányításával. Pásztor Imre elmondta, a depóniákban folyamatosan rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű szóróanyag, ennek utánpótlásáról szükség szerint folyamatosan gondoskodnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a honlapján azt írta: az északi országrészben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében havazik, a fő- és a mellékutak latyakosak, hókásásak.

havazas_130110_ja.jpg

– Elmúlt éjjel megközelítőleg három centi hó esett Miskolcon, de a megyére is hasonló mennyiség jellemző. Ennél valamivel nagyobb – 5-8 centis – hóréteg alakult ki a hegyekben, és mivel a hideg, változékony idő folytatódik, így vélhetően ez meg is marad a következő napokban – mondta el érdeklődésünkre Rázsi András, az Országos Meteorológiai Szolgálat miskolci központjának meteorológusa.

A következő napokban a nappali hőmérséklet nulla fok körül alakul éjjel pedig maradnak a mínuszok – így például az előttünk álló éjjelen -5, holnap napközben -3 fok várható. Szombaton napközben akár 2 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála éjjel azonban kemény fagy várható, akár -7 fok is lehet. Vasárnap napközben -3, éjjel -8 fok várható.

hoeltakaritas_130110_ja_2.jpg

Jelentősebb csapadék azonban vasárnapig nem várható, szombatról vasárnapra néhány centis friss hólepel kialakulhat, a jelenlegi előrejelzések alapján viszont vasárnap este, hétfőn napközben jelentősebb, akár 5-10 centis friss hó is hullhat.

Térségünkben hirtelen váltotta a melegfronti hatást a hidegfronti, amely nem csupán az érzékenyebb emberekre lehet hatással.

ho-illusztracio_13110ml_02.jpg

Csütörtök hajnalban gyenge meleg, majd délelőtt már gyenge hidegfronti hatás volt érezhető, amely már éjjel alvászavarokat okozhatott, s az arra érzékenyek már migrénes fejfájással ébredhettek. A fejfájás, a migrén, a vérnyomás-ingadozás, az ingerlékenység és az agresszivitás hátterében meghúzódhatnak időjárási okok is.

Napközben is maradhat az érzékenyebb embereknél a fejfájás, a görcsös panaszok, s térségünkben kopás eredetű ízületi fájdalmak is felléphetnek, s emellett jellemző lehet az aluszékonyság is.

Az enyhébb idő nyugaton a vírusok terjedésének, a megfázásos betegségek kialakulásának segíthet, ám ez keleten nem lesz jellemző.

K.J.-Sz.S.-T.Á.

fotó: Mocsári L.- Juhász Á.