A Miskolc Város Ösztöndíjasai pályázatra idén is számos miskolci fiatal jelentkezett. Az október 26-ai határidőre azok a fiatalok adhatták be pályázatukat, akiknek állandó lakhelyük Miskolc, s kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az előző tanévben, tanulmányi és/vagy sport terén.

Kriza Ákos polgármester köszöntötte a fiatalokat a Polgármesteri Hivatal dísztermében, mint kiemelte, nagyon fontos szerepet tölt be a város életében az a támogatás, amellyel a kiemelkedően eredményes tanulókat ismerik el.
– A fiatalok támogatása kiemelt jelentőségű, hiszen rájuk számíthat a város jövője építésében. Idén sem volt könnyű helyzetben a bizottság – emelte ki a polgármester. Kriza Ákos hozzátette, sokan tanulmányi eredményeikkel érdemelték ki az ösztöndíjat, s számos olyan fiatalt is köszöntött, akik kiemelkedő sporttevékenységük révén jutottak az ösztöndíjasok sorába.

Az elismerő okleveleket Kriza Ákos és Molnár Péter, a bizottság elnöke adta át az arra érdemeseknek. Az Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke Széchenyi Istvánt idézve kiemelte, „egy nemzet ereje a kiművelt emberekfők sokaságában rajlik”.
– Kiművelt emberekre pedig szükség van. Ma kiemelten fontos az élethosszig tartó tanulás, a pályázat célja pedig a kitartó ifjúság támogatása, hiszen a kiválasztott ösztöndíjasok példát mutatnak elért eredményeikkel – tette hozzá.
Idén 89 általános, középiskolás diák és felsőoktatási intézményben tanuló fiatal vehette át az elismerő oklevelet, s részesül majd szeptember és június között ösztöndíjban, mint például hegedűs Tamás László, aki Miskolcon él, ám jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója.

– Tanulmányi eredményeimért kaptam a város ösztöndíját, hiszen számos hazai és nemzetközi tanulmányi versenyen vettem részt az elmúlt tanévben. Informatikát hallgatok az egyetemen, ezért leginkább programozói versenyeken indultam. Emlékszem, mióta iskolába járok, kezdetben itt, Miskolcon, most pedig a fővárosban, azóta létezik Miskolc ösztöndíjat, ám az, hogy személyesen is köszönt minket a város vezetése, nagyon megtisztelő – mondta Hegedűs Tamás László.Miskolc Város Ösztöndíjasai 10 hónapon át részesülnek ösztöndíjban. Alapfokon havi 5 ezer, középfokon havi 8 ezer, míg felsőfokon havi 10 ezer forint támogatást kapnak. A város tavalyi költségvetéséből 7 millió forintot különített el erre a célra.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.