Ugrás a tartalomra

Miskolci énekes képviselheti hazánkat

Létrehozva
Akár a miskolci Pál Dénes is kijuthat az Euróvíziós Dalfesztiválra, amelyet idén Svédországban rendeznek meg. Ehhez azonban az kell, hogy minél többen szavazzanak Pál Dénes és Agárdi Szilvi Szíveddel láss című dalára.
A Dal című produkció zsűrije kiválasztotta azt a 30 dalt, amely részt vehet az Euróvíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában. A listán szerepel Pál Dénes és Agárdi Szilvi közös produkciója, a Szíveddel láss című dal is.

A miskolci Pál Dénes jelenleg a Magyarország hangja elnevezésű, országos tehetségkutató verseny mezőnyében is képviseli városunkat. Tehetségére az egész ország felfigyelt, eddig a műsor összes élő show-jából a közönség szavazatai alapján jutott tovább.

Pál Dénes és Agárdi Szilvi dala jelenleg az első helyen áll a szavazáson, ahhoz, hogy ez így maradjon, nem kell mást tenni, csupán szavazni a duóra, IDE kattintva.

A zene.hu által közreadott listáról már hiányzik Szirtes Edina, aki időközben visszalépett a versenytől.

Tavaly, a Bakuban megrendezett Euróvíziós Dalfesztiválon, a Compact Disco Sound of Hearts című dala képviselte Magyarországot, amelyet előzőleg a hazai előválogatón választottak ki a nézők.

A Dal című műsor zsűrijét idén Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarországot képviselő Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, programigazgató, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető alkotja.

K. J.