Ugrás a tartalomra

Szalayék nehéz nap végén, a 72. helyen, a célban

Létrehozva
Komoly problémákkal küzdött csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely végül a 72. időt érte el a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hatodik szakaszán, s jelenleg az összetettben a 30.
Az etap 767 kilométeréből 454 volt szelektív, ez két részből állt, s Szalayéknak már rögtön az elsőn súlyos technikai gondjuk adódott.
    
- Tönkrement valami a kormányszervóban, és ettől úgy beállt a kormány, hogy meg sem lehetett mozdítani - mondta csapata közleménye szerint a nap végén Szalay, hozzátéve, hogy szerencséjükre csak a dűnesor után romlott el a szervó. Ezt követően próbálták megjavítani, ám nem jártak sikerrel, így inkább levágták a szíjat, s szervó nélkül folytatták a versenyt.
    
A gyorsasági szakasz két része közötti átvezető részen a szervízcsapat is megpróbálkozott a szereléssel, eredménytelenül, azaz egész nap szervó nélkül küzdött a pályával a magyar kettős, mely végül a szakaszgyőztes Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz katari, spanyol duó idejétől közel négy órával elmaradva zárt. Ezen felül vélhetőleg büntetést is kap majd az Opel Dakar Team egysége, mivel némi késéssel érkezett meg a célba.
    
A viadal honlapja egyelőre 75 beérkező autóst regisztrált, s nincsen ezek között a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős, illetve a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió sem.
   
Az autósoknak pénteken a Calama és Salta közötti 754 kilométert kell teljesítenie, ebből 220 kilométer lesz a mért szakasz. A motorosokra 806 kilométer, s ebben ugyancsak 220 kilométer mért szakasz vár.
    
A Peruból indult, január 19-én záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A verseny Argentína érintésével a chilei Santiagóban fejeződik be.

MTI