Ugrás a tartalomra

Az Unio-Coop veszi át a miskolci Match és Profi üzleteket

Létrehozva
Az Unio-Coop üzemelteti a jövőben a miskolci Match és Profi üzleteket. A cég a jövő héten veszi át a boltokat, a Győri kapuban és az avason találhatók esetén azonnal megkezdik, a Vörösmarty utcai bolt azonban még néhány hónapig Profi néven üzemel majd, ott csak a bérlők felmondási idejének letelte után kezdődik meg az átépítés, várhatóan árpilis végén.
Tóth László, az Unio-Coop Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a volt Cora tulajdonosához tartozó üzletláncok közül összesen 62-t vesz át a COOP első körben, ebből az Unio-Coop Zrt. 7 üzletet üzemeltet a jövőben, borsodban és a szomszédos megyékben.
– Területi elosztásban ez a következőképpen alakul: Miskolcon három üzletet, két Profit és egy Match-ot, Kazincbarcikán egy Profit, Egerben szintén Profi üzletet, Salgótarjánban pedig egy Profi és egy Match üzletet veszünk át – mondta a vezérigazgató.

A miskolci boltokat már a jövő héten átveszi a Coop, ezt követően a Győri kapuban található Match és az avasi Profi átépítése azonnal megkezdődik, várhatóan négy-öt hét múlva pedig teljesen megújulva nyitnak majd újra az új színekben, új árukészlettel. A Vörösmarty utcán található Profi azonban még néhány hónapig jelenlegi arculatában, a jelenlegi árukészlettel várja a látogatókat, ide csoportosítják, és itt árusítják ki a másik Profi és a Match készleteit is.
– A belvárosi üzletházban ugyanis több bérlő is van, a három hónapos felmondási idő lejárta után tudjuk majd megkezdeni az átalakítást. A célunk az, hogy egy nívós, igényes üzletközpontot hozzunk itt létre, természetesen egy Coop áruházzal a középpontban, olyat, mint amilyen az valamikor volt – mondta Tóth László.

Az egri és a salgótarjáni üzleteket csak február első felében veszik majd át. Az ügy érdekessége egyébként, hogy Salgótarjánban a napokban megegyeztek a Salgó-Center Zrt.-vel annak megvásárlásáról is, így a nógrádi megyeszékhely Coop üzleteit is az Unio-Coop Zrt. üzemelteti a jövőben.

match-uzlet_130108ml_8.jpg

A kivonuló Macth és Profi boltjaiból egyébként 48-at már korábban átvett a CBA, főként Budapesten és agglomerációjában. A Coop országszerte 62 üzletet vett át első körben, korábbi közleményük szerint a Coop birtokába kerülő boltok teljes területe 56 ezer négyzetméter, melyből az eladótér 27 ezer négyzetmétert foglal el.

A Coop üzletpolitikájának megfelelően, a csatlakozó üzletek áruválasztékában a Magyarországon előállított termékek aránya meghaladja majd a 85 százalékot. A bővülésnek köszönhetően a Coop csoport forgalma 20-25 milliárd forinttal nőhet évente, így 2013-ban elérheti a 630 milliárd forintot. A boltok teljes munkavállalói állományát a jogfolytonosság jegyében foglalkoztatja tovább a csoport, és a dolgozókat bevonja az oktatási programjába is. Az alkalmazottak átvételével a csoport munkavállalói létszáma eléri a 33 ezret, és ezzel a vidék egyik legnagyobb foglalkoztatójává válik.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.