Hétfőn a már megszokott várandós, baba-mama, és Ilyengar jóga szerepel a Holdam udvar programjai között, mely kedden baba-mama klubbal folytatódik. A hónap témája a Mesés január.
Meseút – meseterápia – a Meseút inkább felnőtteknek szól, a meseterápia pedig gyerekeknek. Többek között arra a kérdésre keresik a választ a Holdam szakemberei a meghívott vendéggel, Tátrai Vandával közösen, hogy mit meséljünk a gyereknek, ha beteg.
Szerdán szülők klubja, ahol arra igyekeznek majd választ adni, hogy elkényezteti-e a gyermekét azzal a szülő, ha felveszi. Hogyan hat a gyerekek fejlődésére az érzelmi biztonság? Mi egyáltalán az elkényeztetés – ezeket a kérdéseket járják majd körül a résztvevők.
Csütörtökön a már megszokott zumba- és hastáncoktatás következik Zámborszky Eszter oktató vezetésével, majd pénteken reggel 9 és délután 1 óra között álláskereső nőknek, anyáknak tartanak tanácsadó-szolgálatot a Weidlich-udvarban. Szinte pénteki program Kalmár Gergely agrármérnök, kutató előadása a neolit táplálkozásról. A hét alkalomból álló előadássorozatának ez lesz az első állomása.
K. I.