Miskolci szempontból tragikusan kezdődött a találkozó. Megismétlődött a múlt, vagyis az ősz, amikor Borsod megye székhelyén mindkét párost az ellenfél nyerte. Most is ez történt, és már ekkor sejteni lehetett, hogy a folytatásban komoly gondok lehetnek. Az ugyanis még belefért, hogy a Laczkó Sándor, Nemes Vince kettős három játszmában kikap a Daru Zsolt, Monostori Péter egységtől, hiszen a gödöllőiek egyértelműen jobbak, erősebbek. Azt viszont szinte lehetetlen megmagyarázni, miképpen maradhat alul a Doros Szilárd, Kővári Balázs pár a sehol nem jegyzett Baráth Kornél, Holhos Tamás kettőstől? A hazaiak két játszmát nyertek, aztán a miskolciak egalizálták az állást, a döntőben azonban ismét csak egymást múlták alul, így elment ez a meccs is, azonnal 2-0-s vezetéssel startolt a listavezető.
Az első egyéni körben újabb kellemetlen meglepetés történt: az esélyesebb Kővári sajnálatos módon nem tudta ezt kifejezésre juttatni, és 3-1 arányban vereséget szenvedett Monostori Pétertől. Miután Laczkó Sándornak esélye sem nagyon mutatkozott Daru ellen, a másik két parti csak szépségtapaszt jelenthetett: Doros megverte Baráth Kornélt, Nemes pedig legyőzte Holhos Tamást. A hazaiak 4-2-es vezetéshez jutottak, a párosoknál megszerzett előny tovább élt.
A második egyéni körben Kővárinak esélye sem volt Daru ellen, itt az okozott kellemetlen szenzációt, hogy hiába vezetett Doros már 2-0-ra Monostori ellen, mégis fordult a kocka, és a Gödöllő játékosa örülhetett. Az előny azonban nem nőtt, ugyanis Nemes nyert Baráth, Laczkó pedig Holhos ellen. A harmadik körben dőlt el minden, ekkor tisztázódott, miért is vezeti a bajnokságot a Gödöllő? Mind a négy egyéni mérkőzés a hazaiak zsákmánya lett, és ez azért hatott a meglepetés erejével, mert például Kővárit és Holhos Tamást (1-3) nem lehet egy napon említeni, egészen más kategóriát képviselnek a sportág berkeiben. Az már csak adalék volt a tortán, hogy Nemes és Laczkó egyaránt ötjátszmás csatában maradt alul Monostori, illetve Baráth ellen. Ekkor lett az állás 10-4 a hazaiak javára, és az utolsó kör már csak formaságnak mutatkozott. Ekkor szerezte meg Kővári ezen a napon az első győzelmét, Doros tett még hozzá egyet a miskolci sikerekhez, miután simán nyert (3-0) Holhos ellen. Nemes és Laczkó gyakorlatilag esélytelenül szenvedte el várható vereségét Daru, illetve Monostori elleni összecsapásán.
Lehetne indokokat találni, miért nem sikerült a miskolciaknak a bravúr? Fölösleges azonban elméleteket gyártani, a tények makacs dolgok. Márpedig ezekből kiindulva elfogadhatatlan eredmények születtek: az összesített eredménylista második helyén álló, csaknem 92 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhető játékos egész egyszerűen nem szenvedhet vereséget egy 50 százalékos játékostól! Miként egy olyan páros sem kaphat ki, amely 3-4 fóros előnyt is adhat vetélytársainak, figyelembe véve a reális erőviszonyokat. Persze, a legdöntőbb momentum az, hogy tudomásul kell venni, folyamatos, és rendszeres edzések nélkül hosszabb távon képtelenség az élbolyban maradni!
Eredmény: Gödöllői EAC – Borsod Volán 12-6. Gödöllő, NB I Keleti csoport, férfi. Győztek: Doros (2), Nemes (2), Kővári (1), Laczkó (1).
D. L.