Ugrás a tartalomra

Kinyitott a szabadtéri műjégpálya

Létrehozva
Hétvégenként  napközben hagyományosan a kisgyerekes családoké a szabadtéri jégpálya, este pedig a nagyobb tinik veszik birtokba. A hideg ellenére vasárnap napközben meglepően sokan húztak korcsolyát. A fentebb említettnek megfelelően kora délután első sorban kisebb-nagyobb gyerekes családok. De jöttek szép számmal tinik is, sőt az idősebb korosztály is. Feltűnt a sportolók közt Kriza Ákos polgármester és Bogyay Ferenc rendőrkapitány is!

Preview Image


A Miskolc Városi Szabadidőközpont tájékoztatása szerint a hét minden napján háromszor lehet majd korcsolyázni: 9.00-12.00 (a korcsolyaoktatás miatt szombaton és vasárnap 9.30-12-30), 13-16 és 17-20 óra között (a Miskolci Jegesmedvék MOL Liga bajnoki mérkőzései alatt nincs közönségkorcsolyázás). A kettes jégpályára is a Jégcsarnok főbejáratán keresztül lehet bejutni, és az itt lévő pénztárban árusítják a belépőket.

jegpalya_130113_ml2.jpg

A Miskolc Városi Szabadidőközpont új szolgáltatást, különleges programot is indít január 18-tól. Péntekenként 21.30 és 24 óra között a Jégcsarnokban egyedi hangulatú Jégdiszkót rendeznek, speciális fényekkel, DJ-k közreműködésével. Erre a belépők 1000 forintba kerülnek.

Cs.L.
Fotó: Mocsári L.