Ugrás a tartalomra

Alsózsolcán rúgják a labdát

Létrehozva
Teremlabdarúgásban rendeznek diákszabadidős versenyt a II. korcsoportos fiú együttesek részére. A Miskolc körzet versenyéről Lengyel József, a Diák Sport Bizottság elnöke elmondta, hogy a vetélkedést január 17-én, csütörtökön rendezik meg. A mérkőzéseket Alsózsolcán, a Városi Sportcsarnokban bonyolítják le, a torna küzdelmei délben, pontosan 12 órakor kezdődnek.
A szervezők a versennyel szeretnék népszerűsíteni a sportágat, ugyanakkor pedig versenyzési lehetőséget is igyekeznek biztosítani az érdeklődők számára. A versenyt a Miskolc Körzeti Diák Sport Bizottság rendezi. A versenybizottságban Lengyel József és Kiss Kornél kapnak helyet. A tornán azok az együttesek vehetnek részt, amelyek január 10-ig beneveztek a küzdelmekre. Az igazolásokat a verseny napján, 30 perccel a vetélkedés megkezdése előtt ellenőrzik. Ehhez szükséges az internetes összesítő névsor, igazgató és orvosi aláírással és pecséttel. Diákigazolvány, annak hiányában ideiglenes igazolvány, vagy iskolalátogatási igazolás fényképpel, és az intézményvezető aláírásával ellátva szükséges.

A játékidő 1x15 perc. A játéktér 40x20 méteres kézilabdapálya, kézilabdakapukkal. A csapatlétszám: 10 fő, ebből azonos időben 5+1 fő tartózkodhat a pályán. A cserék folyamatosan történhetnek, a cserezónán belül. A tornát körmérkőzéses formában bonyolítják le.

– Reményeink szerint jó színvonalú, érdekes mérkőzéseket játszanak majd a csapatok – mondta Lengyel József. – A terem adottságai kiválóak, az előzetes érdeklődés igen jelentősnek mutatkozott, megítélésem szerint a program remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít azoknak is, akik esetleg csak nézőként keresik fel a létesítményt.

D. L.