Ugrás a tartalomra

Az MSZP az orvosi ügyeletről

Létrehozva
Az orvosi ügyelet átalakításáról szóló önkormányzati közbeszerzési kiírás visszahívását és az átszervezés újragondolását kérik a miskolci szocialisták az önkormányzattól, az ugyanis szerintük csökkentené a szolgáltatás jelenlegi színvonalát.
Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett, decemberben jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben az önkormányzat felhívása, amelyben a felnőtt és gyermek központi háziorvosi ügyelet ellátására, valamint a fogorvosi ügyelet ellátásában való közreműködésre kértek ajánlatokat. A kiírás szerint az ellátási területen – Miskolc, Kistokaj, Bükkszentkereszt, Répáshuta – hétköznapokon nappal 1 orvos, hétköznapokon éjszaka, illetve hétvégén 1 bennülő ambuláns és 1 kijáró orvos látná el a felnőtt, illetve hétköznapokon éjszaka és hétvégén 1 orvos a gyermekorvosi ügyeletet.

– Ez visszalépés a jelenlegi helyzethez képest, amikor 1-1 felnőtt háziorvos teljesít szolgálatot hétköznaponként éjszaka a Semmelweis Csabai kapui rendelőjében és a diósgyőri telephelyen, hétvégenként hozzájuk csatlakozik 1-1 kijáró orvos. A kiírásból egyértelműen kiderül, hogy a diósgyőri ügyelet szűnik meg – mondta Varga László.

Bazin Géza önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy az átszervezés miatt a diósgyőri városrész, illetve a környező települések lakói többet kell majd, hogy utazzanak az ellátásért, a MISEK-ben nagyobb lesz a zsúfoltság, így a szolgáltatás jelenlegi színvonala biztosan csökken. 

A politikusok hozzátették, további költségnövelő tényező, hogy mindkét kórház területén – a gyermekorvosi ügyelet a megyei kórházban a GYEK-ben lenne, míg a felnőtt a Semmelweisben – más és más tarifa szerint, de fizetni kell a behajtásért. 

– A fentiek miatt követeljük, hogy vonják vissza a jelenlegi javaslatot, írjanak ki új közbeszerzést, mely a mostani állapotoknál nem teremt rosszabb helyzetet az orvosi ügyeletben. Illetve követeljük azt is, hogy az önkormányzat tárgyaljon a kórházak fenntartójával arról, hogy az ügyeletre érkezőknek ingyenes legyen a behajtás mindkét intézmény területére – hangsúlyozta Varga László.

T. Á.