Ugrás a tartalomra

Álmában akarta meggyilkolni volt feleségét

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék a bíróság elsőfokú ítéletéig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki 2016. májusában álmában akarta elvágni volt felesége nyakát, majd magával is végezni próbált.

A vádirat szerint a férfi és a sértett házastársak voltak, majd válásuk után egy házban laktak Miskolcon. Kapcsolatuk megromlott, a vádlott többször fenyegetőzött öngyilkossággal, kilátásba helyezte, hogy leszúrja a volt feleségét és a velük élő gyerekeket is.

A vádlott egyik nap, a hajnali órákban bement a nő által használt hálószobába és egy 15 cm pengehosszúságú késsel megvágta az alvó sértett nyakát. Az asszony felébredt, eltolta a nyakától a kés pengéjét, minek hatására a vádlott távozott a szobából. Az udvarra ment, ahol a kést maga ellen fordítva, saját nyakán is sebeket ejtett.

A bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.