TALÁLATOK: 39841 - 39860 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Sima győzelmet hozott a Mikulás a Jégcsarnokba
SportDVTK JegesmedvékCsapatsport
A mérkőzésből alig telt el 20 másodperc, Fliszár máris egyedül állt a kapussal szemben, de túl közelről lőtt, így Raitums védeni tudott. A Miskolc támadott többet, de a Csíkszereda kontráiban is benne volt a gólveszély. A 6.

Nem hiába hívták a gyerekek a Mikulást
MiskolcMiskolc
Szombat Mikulás napja, ennek jegyében adta elő zenés műsorát délután 4 órától a „vásárszínpadon”, a Centrum előtt a Csiri-Biri Együttes, Hol van már a Mikulás címmel. A gyerekek nemcsak nézhették az előadást, de részt is vehettek benne.

Hosszú Katinka világcsúccsal világbajnok 200 méter vegyesen
SportEgyéni sport
Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban világcsúccsal szerzett világbajnoki címet a dohai rövidpályás világbajnokság negyedik versenynapján. Ez volt a magyar versenyző negyedik katari elsősége.

Költözik a sebészet és az urológia
MiskolcMiskolcKözélet
December 8-án elkezdődik a sebészeti osztály költözése a Semmelweis kórházból a diósgyőribe, majd egy héttel később az urológia is átkerül, mindez egy fejlesztés miatt szükséges.

A természet kiheveri, de forintban jelentős az erdei kár
MiskolcMiskolcKözéletGazdaság
Bár csak az erdők szélén kezdődött meg a kárfelmérés a fakidőlések után, így is több tízmilliósra becsülik az Északerdő Zrt.-nél a jég miatti károkat. Sok kidőlt fát csak évtizedek múlva kellett volna kivágni. A meggyengült fák továbbra is veszélyt jelentenek a kirándulókra.

Megszenvedtek a győzelemért
SportCsapatsport
Szombaton rendezték meg a férfi NB I-es asztalitenisz csapatbajnokság utolsó őszi fordulóját. A kilencedik játéknapon a miskolci színeket a Keleti csoportban képviselő Borsod Volán gárdája hazai környezetben fogadta az Apagy SE együttesét.

Ungvári bronzérmes Tokióban, Gercsák most helyezetlenül zárt
SportEgyéni sport
A 73 kilogrammban szereplő Ungvári Miklós bronzérmet nyert szombaton az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat tokiói Grand Slam-versenyén.

Hagyomány és sokszínűség: megnyílt a Téli Tárlat
MiskolcMiskolcKultúra
A XXII. Téli Tárlatra 87 művész 205 alkotást nyújtott be, közülük választotta ki a válogató zsűri azokat a műveket, amiket január 10-éig láthatunk a galériában.

Húszig meg sem állt az MVLC
SportCsapatsport
Lejátszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését a PannErgy Miskolci VLC OB I/B osztályban szereplő vízilabda-együttese. A táblázatot pontveszteség nélkül vezető miskolciak szombaton megoldották a kötelező házi feladatot, és kiütéses győzelmet arattak a Kecskeméti Sportiskola gárdája ellen.

A hegyekben havas eső is lehet
BulvárMiskolcBulvár
Egy sekély légörvény határozza meg időjárásunkat, amely dél felől nedves levegőt szállít fölénk. Így esőre kell számítanunk.

Mikulás járt az adventi villamoson
MiskolcMiskolcKözélet
Személyi változások voltak szombaton az MVK-nál: az adventi villamoson a jegyeket a Mikulás és segítője, a krampusz ellenőrizte az ünnepi hangulatról és az ajándékokról is gondoskodva. A villamost pedig személyesen a Mikulás vezette.

Folytatódhat a „fészekrakók” kilakoltatása
MiskolcMiskolcKözélet
December 6-án lépett hatályba a végrehajtási törvény újabb módosítása, ami kimondja: nem akad meg a devizahiteles lakással kapcsolatos végrehajtás akkor, ha a végrehajtást helyi önkormányzat kéri, vállalva az ingatlan felújítását és munkaerő-piaci célú bérbeadását. Mint a miskolci „fészekrakós”…

Robbanások a lőszerraktárban – több mint kétezer kitelepített
VilágBulvár
További két település lakosait evakuálták szombat reggel Dél-Morvaországban, miután újabb robbanások történtek egy lőszerraktában Zlín várostól mintegy harminc kilométerre délkeletre.

Vasárnap este „kinyit” a Budapest Bár
KultúraMiskolcKultúra
Október végén jelent meg a Budapest Bár új, kicsit melankolikusabb hangvételű lemeze, ami a tavaszi, táncosabb album második „kötete”. A miskolci Művészetek Házában, december 7-én este 7-kor kezdődő koncerten főleg e két lemezről válogat a zenekar.

Utcán is, szálláson is – éjjel-nappal figyelnek a hajléktalanokra
MiskolcKözélet
Több mint 13 millió forintot nyert el ebben az évben a hajléktalanok téli ellátására az ezen a területen működő három miskolci szervezet a Hajléktalanokért Közalapítványtól.

Négyen őrizetben
BulvárMegyeMiskolc
A megye rendőri szervei december 5-én négy személyt vettek szabálysértési őrizetbe.

MVSC: pont nélkül maradtak
SportCsapatsport
A fővárosban játszotta soron következő bajnoki mérkőzését az Albrecht Miskolci VSC MVSI női röplabdacsapata. A vasutasok az NB I-es pontvadászat tizenharmadik fordulójában, pénteken este az MTK vendégei voltak.

Ez a mikuláscsomag más, mint a többi
MiskolcMiskolcKözélet
Mikulások lettek a parkolóőrök Miskolcon. Ők azonban azoknak az autósoknak osztottak csomagot, akik nem vettek parkolójegyet. De pénteken nem csak büntettek.

Borospincében nevelte a "kábítószergyanús növényeket"
BulvárBelföldBulvár
A gyanú szerint kábítószer tartalmú növényeket termesztett ostorosi borospincéjében egy egri férfi - írta szombaton a rendőrség honlapja. A férfi lakásában, illetve annak padlásán közel 15 kilogramm – az elsődleges adatok alapján – THC tartalmú szárított növényi származékot és jelentős mennyiségű…

Sztárok, képek, érdekességek
MiskolcMiskolcKultúra
Az év vége felé mindig gazdagabb a város zenei kínálata, számos adventi koncertet is rendeznek. A következő héten azonban (legalább) két olyan hangverseny szerepel a kínálatban, amelyik bármely napot a zene ünnepévé avathat.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1991
- 1992
- 1993
- 1994
- 1995
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal