TALÁLATOK: 63321 - 63340 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Kitüntették az MTVA-t az úszó Eb-ért
SportKözéletBelföld
Az Európai Úszó Liga (LEN) kitüntette az MTVA-t a 2012-es úszó Eb magas színvonalú közvetítéséért. A vezető testületének, a Bürónak az ülését e hét végén Budapesten tartó kontinentális szövetség emlékplakettjét szombaton nyújtotta át Paolo Barelli LEN-elnök Szabó László Zsoltnak, az MTVA…

Belső elcsendesedés, mint gyógyító erő
ÉletmódHelyi hírekCímlapEgészségSzociális
A Kocsonyafesztivál ideje alatt mutatkozott be a nagyközönség előtt a Kelet-Nyugati Átjáró, mely a Teljes Szívvel Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére jött létre, értékközvetítő céllal. Széchenyi utcai központjukban rendszeresen szerveznek olyan programokat, melyek a belső elcsendesedésre, együtt…

Elkezdődött az MSZP nagygyűlése
KözéletBelföldPolitika
Új fejezetet akarnak nyitni a szocialisták a mai rendezvényükkel, amely Victor Ponta román miniszterelnök is részt vesz.

Zarándokutak a honvédek nyomában
KözéletBelföldCímlap
A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége megyei szervezete tagsága csupa idős emberből áll, mégis az aktív civil szervezetek közé tartoznak. Rendszeresen gyűléseket tartanak, megemlékezéseket, külföldi zarándokutakat szerveznek. Legutóbb Kárpátalján jártak.

Kedden ül össze a pápaválasztó konklávé
KözéletKülföldEgyház
A konklávé március 12-re való kitűzése felerősítette a találgatásokat az új pápa személyéről, a jelöltekről a pápaválasztó bíborosok egészen a konklávé kezdetéig folytatják az egyeztetéseket.

Kapcsolt vállalkozások adózása: változások jönnek
GazdaságBelföld
Változik a kapcsolt vállalkozások adózásánál szerepet játszó szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló rendelet, a nemzetgazdasági miniszter ezt módosító rendelettervezete a kormány honlapján olvasható.

Harminc hektáron égett a nád
BulvárBelföld
Csaknem harminc hektárnyi nádas égett le a Balaton mellett - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese péntek este az MTI-t.

A KENÓ nyerőszámai
BulvárBelföld
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 8-ai KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Honvéd siker Pakson
SportBelföld
A Budapest Honvéd 3-0-s győzelmet aratott Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Júliustól Miskolcon tesztelhetik az első új villamost
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekCímlapZöld NyílMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
A tervezettnél hamarabb, 2014 helyett már idén júliusban Miskolcra érkezhet az új Ganz-Skoda villamos prototípusa, és ha a tesztek sikeresek lesznek, az év végén már akár utasokat is szállíthatnak.

Országos továbbképzés a diósgyőri óvodában
KultúraHelyi hírekCímlap
Miskolcra látogatott pénteken Simonyi István, az EMMI Köznevelés-Fejlesztési Főosztályának szakreferense, hogy előadást tartson a Diósgyőri Óvodában, s megismerje annak működését, hiszen egy országos, az Égigérő tanterem című projekt keretében a miskolci oviban is lesz továbbképzés.

Városszerte köszöntötték a nőket
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Nőnap alkalmából köszöntötték a gyengébb nem képviselőit a Régió Park Kft. munkatársai, egy vidéki drámakör tagjai, a Magyar Rákellenes Liga miskolci betegszolgálata Lillafüreden tartott nőnapi rendezvényt, és a Miskolci Nemzeti Színház férfitagjai sem mindennapi ajándékokkal lepték meg a…

Az euró 300 forintnál
GazdaságBelföld
Gyengült délután a forint, kevéssel negyed hét után az euró árfolyama pár percre ismét átlépte a 300 forintot a kora délutáni 297,88 forint után. Az euró 300,076 forintig erősödött, majd 299,87 forintra csúszott vissza.

Kínában van a legtöbb nő vezető pozícióban
BulvárKülföld
A világon Kínában vannak a legnagyobb arányban nők a vállalatvezetés magas pozícióiban - derült ki egy friss jelentésből, amely szerint ezeknek a posztoknak 51 százalékát töltik be nők - számolt be a nemzetközi nőnapra időzített összeállításában a China Daily című angol nyelvű napilap.

Az egészségért, nőnapon is
ÉletmódHelyi hírekCímlapEgészség
Ünnepi műsorral és előadással várta a Nemzetközi Nőnap alkalmából a mellműtött és mellrákkal küzdő nőket a Magyar Rákellenes Liga Miskolci betegszolgálata pénteken, a lillafüredi Palotaszállóban.

Búcsú Tarczai Bélától
KözéletHelyi hírekCímlap
Végső búcsút vettek szerettei és családtagjai Tarczai Béla Gálffy Ignác életműdíjas miskolci fotóművésztől, pénteken. A temetést a Szentpéteri kapui temetőben tartották, de a következő napokban szentmisén, majd polgári búcsúztatóján is megemlékeznek a 91. évesen elhunyt művészről.

Szentes: több gól kell
SportCímlap
Péntek délben tartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Szentes Lázár. A DVTK szakmai igazgatója szerint egyik legfontosabb feladatuk a rúgott gólok számának növelése, a Haladás ellen pedig a három pont megszerzése a cél szombaton.

A legjobb történelmi felkészültséget díjazták
KultúraHelyi hírekOktatásCímlap
Andrássy Gyula élete és kora címmel hirdetett történelmi versenyt az Andrássy Gyula Szakközépiskola, az intézmény fennállásának 100. évfordulójának alkalmából. A megmérettetés döntőjének az iskola adott otthont, pénteken.

Folytatódik az M3-as építése
GazdaságBelföldKözlekedés
Elkészül jövő év őszére az M3-as autópálya Õr és Vásárosnamény közötti szakasza - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a sztráda jelenlegi végpontjánál, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Õr község határában tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Balkánon át érkeznek a menekültek
KözéletHelyi hírekCímlap
Emberségesen, szakszerűen, következetesen végezte munkáját tavaly a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - hangzott el a pénteki, évet értékelő sajtótájékoztatón. A szervezet számára az illegális migrációval kapcsolatos feladatok jelentették az egyik legnagyobb kihívást, ami a…