TALÁLATOK: 65681 - 65700 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Bemutatkozott a magyar ifjúsági olimpiai csapat csapat
Sport
Bemutatkozott kedden az a 24 sportoló, aki képviselni fogja Magyarországot a január 15-én kezdődő Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (AYOF), a 14-18 éves korosztály sportolóit felvonultató, Sydneyben sorra kerülő versenyen. A viadalon Bodonyi András, a Diósgyőri Kajak Sport Klub sportolója…

Három új Erzsébet-utalványt vezetnek be
GazdaságBelföld
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.

Influenza: nincs járvány
KözéletEgészség
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján 2013. első hetében, 2012. december 31. és 2013.01.06. között az előző héthez viszonyítva a betegforgalom és az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma emelkedett, mintegy 60 személy…

A Kúrián folytatódik a mezőkövesdi emberölés vádlottjának pere
KözéletBelföldBűnügy
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés mellett hamis tanúzásban is bűnösnek találta a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla keddi ítéletében azt a férfit, aki 2011 nyarán féltékenységből megölte élettársát. A per harmadfokon a Kúriához kerül.

A padlás: Presser Gábor elégedett volt a miskolci zenészekkel
KultúraHelyi hírekCímlapProgramajánló
Szombaton rögzítették a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában A padlás teljes egészében felújított zenei anyagát. A felvételekre Miskolcra utazott Presser Gábor is, akinek régi vágya volt zenekarral is felvenni a musical dalait, amelyben ezúttal a teátrum zenekara közreműködött.

Megrepedt a gerincvezeték – ismét ömlött a gáz Kövesden
BulvárBelföldCímlap
Tizenegy embert kellett kitelepíteni tegnap délután Mezőkövesden, ahol közműépítési munkák közben elrepedt egy gáz-gerincvezeték, és nagy nyomású földgáz áramlott a szabadba. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, a matyóvárosban az utóbbi hetekben ez már a harmadik ilyen eset.

Rendezett környezetet várnak el a segélyért
GazdaságHelyi hírekCímlapSzociális
A törvényi lehetőséggel élve Miskolcon a lakókörnyezet rendben tartása a feltétele a segély fizetésének, amit rendszeresen ellenőriznek is. Ennek része a környezettanulmány készítése. A kérelmezők döntő többsége megfelel az elvárásoknak, de vannak, akiknél problémák merülnek fel…

Az idén is folytatódik az Erzsébet-program
GazdaságBelföld
Az idén is folytatódik az Erzsébet-program, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2,5 milliárd forint értékű üdülési támogatásról döntött – jelentette be Navracsics Tibor kedden egy budapesti fórumon.

A hidegtől és a kiszáradástól is óvják a ciprusokat
KultúraHelyi hírekCímlapKörnyezet
Speciális hőmérséklettel óvják a fagyástól, illetve a túl gyors kiszáradástól a téli időszakban a Pannon-tenger Múzeum új épületében a mocsáriciprus-leleteket. Ezek közül korábban három került a kiállítási helyre – mindegyiket más-más technológiával konzerválták, így megóvásuk is különleges…

Hoffmann szerint sikertörténet az iskolák állami átvétele
KultúraBelföldOktatás
Az oktatási államtitkár sikertörténetnek tartja a közoktatási intézmények állami átvételét.

Összevonták az intézményeket
VárosinfóGazdaságHelyi hírekCímlapSzociális
Január elsejével egységesítettek négy önkormányzati szociális és gyermekvédelmi intézményt. Az Iránytű Szociális Szolgálat, a Miskolci Gyermekvédelmi Központ, az Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat ezentúl a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény-…

DVTK: megjöttek a spanyolok
SportDVTK
Kedden délelőtt a diósgyőri műfüves csarnokban folytatta a felkészülést a DVTK immár majdnem teljes kerete, megérkezett ugyanis Miskolcra José Luque és Francisco Gallardo is – közölte a dvtk.eu.

Enyhén nőtt a használtautó-piac
GazdaságBelföldKözlekedés
Tavaly enyhén nőtt a magyarországi használtautó-piac, a növekedést elsősorban a kedvezőbbé vált regisztrációs adó következtében megugrott import generálta - derül ki a Használtautó.hu kedden közölt összesítéséből.

Hamarosan befejezik a fóliasátor alapozását
VárosinfóGazdaságHelyi hírekCímlapMiskolci Agrokultúra Kft.
A téli időben is dolgoznak a Miskolci Agrokultúra Kft. több mint 7000 négyzetméteres fóliasátorának az alapozási munkáin a Nádasréten. A tervek szerint nagyjából egy hét múlva, január közepén teszik le a létesítmény alapkövét, a zöldségtermesztés beindítása május végén várható.

Vége a szénszünetnek
GazdaságHelyi hírekOktatásCímlapEgyetemváros
Véget ért a kéthetes rendkívüli szünet a Miskolci Egyetemen, hétfőtől ismét vizsgáznak a diákok. Mint arról korábban beszámoltunk, a tavaly novemberi zárolás miatt rendelték el a szénszünetet. Az egyetem a leállással mintegy 20 millió forintot takarított meg, töredékét a zárolt összegnek.

Késnek a vonatok a miskolci vonalon
KözéletBelföldKözlekedés
Műszaki hiba miatt 20-25 percet késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonalon – tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t.

Negyedmillióért kelt el a Jágr-mez
SportCímlapDVTKMiskolci Jegesmedvék
Gazdára talált az a Jaromír Jágr-mez, amelynek bevétele Rakaczki Bencének, a DVTK fiatal kapusának gyógykezelését szolgálja.

Egyre többen használnak táblagépet
GazdaságBelföld
Magyarországon 2012-ben több mint 65 ezer táblagép talált gazdára, a teljes hazai állomány pedig átlépte a 150 ezer darabot - derül ki az eNET-Telekom, "Jelentés az internetgazdaságról" témájú kutatásából.

Csökkent az ipari termelés volumene
Gazdaság
Novemberben az ipari termelés 0,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz és 6,9 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest - jelentette előzetes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanaphatástól megtisztított éves adat megegyezik az eredeti…

A gyurgyalag a 2013-as év madara
ÉletmódKörnyezet
Magyarország madárfaunájának egyik legszínpompásabb madara, a gyurgyalag (Merops apiaster) a 2013-as év madara egy tavaly májusban zárult szavazás eredményként - emlékeztet az internetes voksolást szervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).