TALÁLATOK: 76941 - 76960 | ÖSSZESEN: 125218 darab

„A színházban vagyok otthon”
KultúraCímlap
A színházról szólt minden a színházi világnapon, amikor több programmal hívták fel Miskolcon is a figyelmet a színművészet jelentőségére. A miskolci nemzetiben A dzsungel könyvét is láthatta a közönség, ami egykor Mikita Dorka Júliát is a színházi miliőbe vonzotta.

Győzött a DKSK
SportCímlap
Miskolcon csapott össze második alkalommal a DKSK-MISI gárdája az ELTE-BEAC Újbuda csapatával, a tét a 9-12. hely.

Schmitt Pál: nincs szándékomban lemondani
KözéletBelföld
„Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta…

Ha tavasz, akkor versenyszezon
SportCímlap
A Miskolci Sportiskolában 1998-as megalakulása óta működik atlétika-szakosztály. A szép sikerek mellett azonban különböző gondok is nehezítik a Diósgyőrben edző atléták mindennapjait.

Összesen 149 új bíró áll munkába
KözéletBelföld
Összesen 149 új bíró áll munkába április elsejével, a többségük korábban bírósági titkárként dolgozott.

Mától bírságolnak a szigorúbb dohányzási szabályok megszegéséért
KözéletCímlapEgészség
Lejárt a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már ma több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

A dombok és völgyek városrésze
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Dombok és völgyek váltakozásából áll a Bodótető és a Bábonyibérc városrész, ahol több mint tízezren élnek. A völgyekben pedig a Pece négy ága határozza meg a területen elvégzendő feladatokat.

Gombamód terjednek az okostelefonok
ÉletmódCímlap
Múlt év végén már minden ötödik magyar előfizető okostelefont használt, a legtudatosabban a huszon- és harmincévesek, akik ki is próbálják a legújabb applikációkat és technológiákat. 2012 első hónapjaiban pedig már az értékesített készülékek 80-90 százaléka ilyen volt.

Mától több mint ezer gyógyszer olcsóbb, több száz viszont drágább lesz
KözéletEgészség
Több, mint ezer gyógyszerért kevesebbet, több százért viszont többet kell fizetni mától.

Erősítheti az adatvédelmi hatóság függetlenségét a parlament
KözéletBelföld
Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel a kormány az adatvédelmi hatóság függetlenségét erősítené az Európai Bizottság aggályaira reagálva. A képviselők emellett elfogadhatják az új hungarikumtörvényt, továbbá a helyi adózásra vonatkozó…

Tovább estek a részvényárfolyamok az elmúlt héten
GazdaságBelföld
Átlag alatti forgalomban szinte egész héten csökkentek a részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 2,19 százalékkal, 417 ponttal került alacsonyabbra, pénteken záráskor 18.635,67 ponton állt.

Orosz siker a sakk Eb-n
SportKülföld
Az orosz Dmitrij Jakovenko nyerte a Plovdivban rendezett, szombaton zárult férfi sakk Európa-bajnokságot.

Üdülőket veszélyeztetett a bozóttűz
BulvárBelföld
Száznál több üdülőt veszélyeztetett egy nagy kiterjedésű tűz szombat délután a Tiszafüredhez tartozó Katalin majorban - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Családi nap a húsvét jegyében
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Mint Kurián Kornélia művelődésszervezőtől megtudtuk, szeretnék elérni, hogy az Avasi Színházterem, mint közösségi helyszín kikapcsolódási lehetőséget nyújtson az avasi családok, fiatalok és idősebbek számára.

A Tigrisek salakmotorban is erősebbek a Bikáknál
SportHelyi hírekCímlap
A Tigrisek, a Bikák és a Farkasok körmérkőzéses rendszerben mérik össze tudásukat. A csapatvezetők a rendelkezésre álló keretből válogatják ki azt az 5-5 motorost akiket egy-egy összecsapásra neveznek.

Az ötös lottó nyerőszámai
BulvárBelföld
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:

Rossz rajt után bravúros pontmentés
SportHelyi hírekCímlap
Teljes fordulót rendeztek szombaton az NB I-es férfi asztalitenisz csapatbajnokságban. A Borsod Volán I hazai környezetben rangadót játszott a Nyírbátori ASE I ellen, míg a Volán II ugyancsak a megszokott környezetben léphetett asztalhoz, ellenfele az Apagy SE I gárdája volt.

Csatárláncban mentenék a szentléleki romokat
GazdaságKözéletKultúraHelyi hírekCímlap
A Bükkben található pálos kolostorrom megmentéséért indított koncertsorozat keretében szombaton délután a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának rézfúvós művészeiből alakult Theater Brass lépett fel a Fazekas Utcai Általános Iskolában.

Nem nyert a Pécs, 5. a DVTK
VárosinfóSportBelföld
Nem született gól a Pápa és a vendég Pécs összecsapásán a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. A DVTK maradt az 5. helyen.