TALÁLATOK: 78701 - 78720 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Száz műszaki mentésben vett részt a katasztrófavédelem
KözéletBelföld
A viharos szél és havazás, illetve hófúvás miatt csütörtökön kora estig mintegy száz műszaki mentést végzett a katasztrófavédelem; Bács-Kiskun megyében tizenöt település elérhetetlen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. Közlekedési balesetekben tizenketten sérültek meg…

Borongós péntekünk lesz kisebb havazással
KözéletHelyi hírekIdőjárás
Egymást követik felettünk a frontok, pénteken egy nyugat felől érkező melegfront hatása lesz a meghatározó időjárásunkban. Éjjel eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű, az északi szél mérséklődik. Reggelre általában -11 fokig csökken a hőmérséklet.

Felkészülési kézilabda-tornák Alsózsolcán
Sport
Szombaton és vasárnap is egész nap pattog majd a labda Alsózsolcán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabda Szövetség ugyanis először a hölgyeknek, vasárnap pedig a férfi csapatoknak rendezi meg hagyományos felkészülési tornáját.

Fordított és ismét nyert a Dab
SportCímlap
Egy harmad után 2-0-ra vezetett a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában a Miskolci Jegesmedvék csapata a jégkorong MOL Liga döntőjének második mérkőzésén, ám a további két játékrészben hat gólt szereztek a hazaiak, míg a Macik egyszer sem találtak be, így végül 6–2-re nyert a Dab. Folytatás vasárnap…

137 milliárd forint egészségügyi fejlesztésekre
GazdaságEgészség
Három év alatt 137 milliárd forint áll rendelkezésre egészségügyi fejlesztésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Balatonfüreden, ahol a betegek kórtörténetét online megosztó rendszert mutattak be.

Gázpisztollyal akart virágboltot kirabolni a Győri kapuban
BulvárHelyi hírekBűnügy
Virágüzletet próbált meg gázpisztollyal kirabolni egy 50 év körüli férfi csütörtök délután Miskolcon a Győri kapuban – közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Gólzáporos búcsú Törökországtól
SportCímlapDVTK
4–4-es döntetlent játszott a román első osztály hátsó végén álló Concordia Chiajna ellen csütörtökön Belekben a DVTK. Az edzőtábor során ez volt az utolsó fellépése Benczés Miklós együttesének. A találkozón megszerezte első gólját a Diósgyőr legújabb spanyol igazolása, Fernando.

Teljes útzár Nyíregyházánál
KözéletBelföldKözlekedés
Baleset történt a 41-es főúton Nyíregyháza-Orosnál csütörtök délután; senki nem sérült meg, de a főutat lezárták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Pályán a Grizzlies
Sport
Budapesten rendezik a floorballer.hu OB3 felsőház keleti csoportjának második fordulóját, ahol a Miskolc Grizzlies két mérkőzést is játszik majd.

Szimfonikusok: a bizottság is támogatja Szabó Pétert
KultúraCímlap
Meghallgatta, és alkalmasnak találta Szabó Pétert, a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezetésére a továbbiakban is csütörtöki ülésén a közgyűlés Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága.

Egy színpadon a művészeti tanács
KultúraHelyi hírekCímlap
Rendkívüli társulati ülésen, a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában mutatkozott be az intézmény tágabb értelemben vett társulatának az új művészeti tanács: Kiss Csaba, az öt új rendező, a két velük érkező dramaturg és a következő időszak zenei vezetője.

Megsérült a posta őre a támadásban
KözéletHelyi hírekCímlapBűnügy
A Kassai utcai kispostát akarta – valószínűleg – kirabolni egy férfi csütörtökön délután. Pénzt végül nem vitt el, de a biztonsági őrt megsebesítette. A rendőrök alig több mint egy óra leforgása alatt elfogták a gyanúsítottat.

A Jobbik Zsigáról és a diósgyőri kohászatról
KözéletHelyi hírekCímlapPolitika
A Jobbik Lyukóba küldené Zsiga Marcell alpolgármestert, hogy bizonyítsa, meg tud élni 47 ezer forintból. A párt azt is bejelentette csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy egy iráni befektető fantáziát lát a diósgyőri kohászat újraindításában.

MSZP: nyugdíjrendszer és foglalkoztatás
KözéletBelföldPolitika
Szociális biztonság, foglalkoztatás és nyugdíjügyek – ezek voltak a fő témái az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatójának, ahol Gúr Nándor, a párt megyei szövetségének elnöke mellett Korózs Lajos elnökségi tag is részt vett ezúttal.

Vért várnak
ÉletmódEgészség
A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete az alább felsorolt helyeken és időpontokban szervez véradó napot.

Negyvenéves a magyarországi karate
SportCímlap
Ünnepségen emlékezett meg csütörtökön a hazai szövetség arról, hogy negyven esztendeje honosodott meg Magyarországon a karate.

Csőtörés a Petőfin
KözéletVárosinfóHelyi hírekCímlapMIVÍZ Miskolci Vízmű Kft.Közlekedés
Meghibásodott csütörtökön a Petőfi utcában a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. ivóvízvezetéke, az érintett szakaszt a hiba kijavításáig lezárták a Malomszög utca hídtól a Dayka utca hídig.

Bunda-ügy: Diósgyőrben a helyzet változatlan
SportCímlapDVTKBűnügy
A napokban több konkrétnak tűnő információ jelent meg az országos médiában a 2010 tavaszi DVTK–Nyíregyháza mérkőzést érintő fogadási csalás előkészítésével kapcsolatban. A Diósgyőrt azonban hivatalosan nem keresték meg a nyomozó hatóságok, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig nem cáfolta, de…

Holdingos jutalmakról – pró és kontra
KözéletGazdaságHelyi hírekCímlapPolitika
A Miskolc Holding Zrt. decemberi igazgatósági határozatának másolatával a kezében érkezett kihelyezett sajtótájékoztatójára Földesi Norbert (MSZP). A frakcióvezető-helyettes szerint a cégnél jogosulatlanul osztottak szét 8 millió forintot a cégvezetők között. A sajtótájékoztatón megjelent és…

Éjszakai vágányzár február 17-én is
VárosinfóMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
A belvárosban zajló közműépítési munkálatok meghosszabbodtak, ezért a korábbi napokhoz hasonlóan, február 17-én is 00:10 és 03:00 között a teljes villamospálya szakaszon vágányzár lesz érvényben, ezért a villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pu. és Felső-Majláth között.