TALÁLATOK: 90661 - 90680 | ÖSSZESEN: 125218 darab

„Rabszolgaként” dolgoztatták az embereket az uzsorások?
BulvárBelföldBűnügy
Az Ózdi Rendőrkapitányság pár hónap leforgása alatt tizennégy uzsorást leplezett le és fogott el, a legutóbbi akció során a rendőrök több, évekig fogságban tartott személyt is kiszabadítottak.

A Selyemréti győzött
SportHelyi hírekCímlap
Encs adott otthont a labdarúgó diákolimpia IV korcsoportos fiú csapatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjének. A küzdelmekben négy alakulat vett részt, és az eredményhirdetésnél a miskolciak örülhettek.

Nemzeti oktatáskutató központ felállítását tervezi az ELTE
KözéletBelföld
Az oktatás területén kutató nemzeti központ felállítását ígéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE kutatóegyetemi projekt keretein belül. A centrum a Pedagogikum Központ, tehát a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK), a Tanító és Óvóképző Kar, illetve a…

Tojásszövetség: alacsonyabb tojásárak húsvétra
GazdaságBelföld
Tavaly húsvét óta jelentős mértékben, mintegy 45 százalékkal csökkent a tojás felvásárlási ára – közölte Földi Péter, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) szaktanácsadója csütörtökön az MTI-vel.

Ünnepi istentisztelet a Kossuthon a Kakastemplomból
KözéletHelyi hírekCímlap
Április 30-ra készül el teljesen a Kossuth utcai református templom – Kakastemplom – homlokzatának felújítása. A belvárosi gyülekezetnek azonban nem csak a templom megújulása miatt lesz emlékezetes év az idei, hiszen húsvét vasárnapján innen közvetíti majd délelőtt tíz órától az MR1 Kossuth Rádió…

Változik a vonatok közlekedési rendje húsvétkor
KözéletBelföldCímlapKözlekedés
A húsvéti ünnep ideje alatt a várhatóan megnövekvő utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. A tavaszi szünet többi napján a megszokott menetrend szerint közlekednek a járatok.

Napsütéses idő várható
BulvárBelföldIdőjárás
Napközben országszerte derült vagy gyengén felhős lesz az égbolt, csupán délkeleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, de csapadék itt sem lesz. A déli-délnyugati szél jellemzően gyenge marad. A legmagasabb hőmérsékletek 21 és 25°C között várhatóak.

Gyilkosság Szikszón
KözéletHelyi hírekBulvárBűnügy
Holtan találtak egy idős házaspárt otthonukban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón szerdán este.

Kommandósok fogtak el két embert Szigetszentmiklóson
KözéletBelföldBűnügy
Kommandósok fogtak el két embert a Pest megyei Szigetszentmiklóson, a Sziget Színház parkolójában szerda este - írja a hvg.hu.

Leváltották a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját
KözéletBelföld
Visszavonta a Vörösmarty Színház igazgatójának vezetői megbízatását Székesfehérvár közgyűlése; a képviselők szerdán, a polgármester indítványára, rendkívüli zárt ülésen döntöttek erről - tájékoztatta az MTI-t Brájer Éva (Fidesz), a kulturális ügyekért is felelős alpolgármester.

Halálos motorosbaleset Borsodban
KözéletBelföldBűnügy
Halálos motorosbaleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az M30-as autópálya és a Pesti út közötti összekötő úton szerdán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Anyját ölte meg a nógrádi férfi
KözéletHelyi hírekBelföld
Megölte anyját egy 43 éves férfi szerdán a Nógrád megyei Dejtáron. A férfi, aki nagybátyját és nagyanyját is bántalmazta, baltával támadt a kiérkező rendőrökre - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Nem mazsoláztak az egyházak az iskolaválasztáskor
KultúraHelyi hírekOktatásCímlap
A Herman Ottó Gimnáziumban tartott oktatási fórumon elhangzott, hogy a miskolci önkormányzat egyetlen oktatási intézményét se ajánlotta fel egyházaknak, utóbbiak részéről érkeztek megkeresések és csak azokról tárgyalnak, amelyek szakmai szempontból megfelelőek. Az egyházak azt is vállalták, hogy az…

Megújul a budapesti Ferenciek tere
KözéletBelföld
A Ferenciek tere a Főutca-program "koronaékszere", gyalogosan, biciklivel és tömegközlekedéssel is átjárható lesz.

Emelkedett a BUX
Gazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,83 pontos, 1,65 százalékos emelkedéssel, 23.989,53 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,67 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,96 százalékkal 6.199 forintra nőtt.

Leszerelték a dugót – tíz lakás elázott
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Két lakásban is megbontották a ledugózott vízvezetéket a Szilvás utca 2 alatt, ami miatt tíz lakás ázott el. Ahogy arról beszámoltunk, a MIVÍZ és a MIHÕ szakemberei kedden reggel zárták le a melegvizet és korlátozták a vízfogyasztást több lakásban a tartozások miatt.

Balesetet akadályozott meg a légiforgalmi irányító
KözéletBelföld
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután - értesült az Airportal.hu szakportál.

A Fidesz szerint történelmi pillanat
KözéletBelföldCímlap
Magyarország fontos állomásához érkezett, egy húszéves ígéretet váltott be a kormány az új alkotmány megalkotásával, mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Sebestyén László és Zsiga Marcell országgyűlési képviselők.

Drogvásárlót és dílereket fogtak Miskolcon
KözéletHelyi hírekBelföldBűnügy
Drogvásárolót és dílerét kapták el a rendőrök Miskolcon, tájékoztatta a minap.hu-t Egyedné Novodonszki Éva, rendőrségi szóvivő. Miskolc belvárosában lezajlott látványos akció egy aprólékos nyomozás eredménye.

Az MSZP az alkotmányról
KözéletBelföldCímlap
Az MSZP szerint minden demokratikus eszközzel össze kell fogni, hogy a kormány ámokfutása megszűnjön. Mindezt az elfogadott új alkotmány kapcsán mondta el Gúr Nándor megyei elnök és Varga László elnökhelyettes.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4532
- 4533
- 4534
- 4535
- 4536
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal