TALÁLATOK: 90681 - 90700 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Kovács Attila sikere a rádiós tájfutó válogatón
Sport
Április közepén Ágasegyházán az Aranyhomok Kupával megkezdődött az idei hazai rádiós tájfutó versenyszezon. A miskolci Kovács Attila sikerrel kezdte a küzdelmeket.

Metrótűz: a vezetőfülkéből indult
KözéletBelföldKözlekedés
A metrókocsi vezetőfülkéjében keletkezhetett tűz kedden abban a szerelvényben, amelynek egyik kocsija teljesen kiégett - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Elballagtak a Központi Leánykollégium diákjai
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Kevesen tudják, hiszen sokan nem jártak kollégiumba középiskolai éveik alatt, hogy a diákszállásokon is szokás megünnepelni a ballagást.

Az árvíz után is jattot kértek
KözéletBelföldCímlapBűnügy
Már tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt. Ezek szerint voltak vállalkozók, akik havi fixet fizettek a közalkalmazottaknak a gyors ügymenet érdekében, akik még az árvízi védekezéshez kapcsolódó munkálatok után is részesedést kértek.

Kétszer állt le szerdán délután a villamos
KözéletBelföldHolding hírekCímlapMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
Kétszer is szünetelt a villamosközlekedés szerdán délután. Az első esetben kicsivel több, mint negyed óráig, a másodikban viszont csak alig öt percig vesztegeltek a pályán a szerelvények.

Frekvenciát kapott a fővárosban a Magyar Katolikus Rádió
KözéletBelföld
A Magyar Katolikus Rádió kapta meg a fővárosban a 102,1 megahertzes ultrarövidhullámon való műsorszolgáltatás jogát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szerdai döntése értelmében - jelentette be Kiricsi Karola, a testület szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Õsztől büntetik a túl hangos reklámokat
KözéletBelföld
Õsztől bünteti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa azokat a műsorszolgáltatókat, amelyek a műsorkörnyezetnél hangosabban sugározzák a reklámokat vagy a televíziós vásárlással kapcsolatos műsorokat.

Több millió eurós beruházás Miskolcon
VárosinfóCímlap
Üzemet létesít egy német tulajdonú, nemzetközileg ismert drótgyár Miskolcon. Az első ütemben mintegy 3,5 millió eurós beruházás legalább ötven embernek biztosít majd munkát. Emellett célul tűzték ki egy szakmai kultúra helyi felélesztését, Miskolc hírnevének öregbítését is.

Miskolci tűzoltó sikere a 24 órás hosszútávfutó OB-n
Sport
Múlt hétvégén rendezték a hosszútávfutók 24 órás országos bajnokságát Sárváron, ahol a miskolci Egyed János a dobogóig futott.

Háromfaktoros koncert
BulvárKultúraEgyébCímlap
A hétköznap ellenére is majdhogynem teltház előtt léphettek fel a Művészetek Házában az X-Faktor sztárjai, hiszen a tiniktől a nagymamákig, szinte minden korosztály kíváncsi volt rájuk.

Segíteni kell a felsőoktatás nemzetközivé válását
KultúraOktatás
Magyarországon egyelőre mind intézményi, mind kormányzati szinten esetlegesen kezelik a nemzetközi megjelenést.

Kövér László aláírta és továbbküldte az államfőnek az új alaptörvényt
KözéletBelföld
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden aláírta Magyarország új alaptörvényét és továbbküldte Schmitt Pál köztársasági elnöknek, aki húsvét hétfőn szignálja azt - tájékoztatta az MTI-t Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Tbc-ből az „élbolyban”
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Amíg az ország nagy részén alig találni tbc-s beteget, addig Borsodban és Szabolcsban igen magas a tbc-s megbetegedések száma, és sok a fertőző tbc-ben szenvedők száma is. Újra kötelezővé tették megyénkben a tüdőszűrést, azonban a fertőzésnek leginkább kitett rétegek vesznek rajta legkevésbé részt.

Ásványok és előadások a Föld napja alkalmából
KultúraHelyi hírekCímlapKörnyezet
A Föld napja alkalmából, az ásványok témakörében tartottak előadásokat kedden délután, a Herman Ottó Múzeumban. Az eseményen megnyitottak egy időszaki kiállítást is, amely ízelítőül szolgál a Pannon-tenger kiállító-épület tárlatához, amit 2012 tavaszán nyitnak majd meg.

A reptérre költöznek a Malév irodái
KözéletBelföld
Évi egymillió eurót, mostani árfolyamon 266 millió forintot takarít meg a Malév azzal, hogy központi irodáit a tervek szerint 2012 nyarán a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre költözteti.

Jobb felkészülni, mint megijedni
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Általános-, és középiskolások számára rendeztek katasztrófavédelmi versenyt kedden a Miskolc Városi Szabadidőközpontban. Az iskolások ötfős csapatokban mérettették meg magukat, nyolc különböző állomáson.

265 közelében az euró
Gazdaság
Javul a nemzetközi befektetői kockázatvállalás, erősödik az euró és vele párhuzamosan a forint: az eurót szerdán délelőtt 265,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 266,23 forint után.

Megújul a Lillafüredre vezető út
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
A Bükk fele kirándulók, autózók, kerékpározók tapasztalhatták, hogy az úttesten zajló munkálatok miatt fokozottan kell figyelni a közlekedésre. A napokban újítják fel ugyanis a Majális park és Lillafüred közötti, 2505.sz. összekötő utat a Regionális Operatív Program keretében.

A szabadságharc évfordulójára emlékeztek a „rákóczisok”
KözéletKultúraHelyi hírekBelföldCímlap
– Tagiskolánkban hagyományteremtő módon emlékeznek meg a Magyar vagyok rajzkiállítás keretében 1848. március 15-ről – mondta el portálunknak Pásztorné Bakó Márta igazgató.

Nyuszi-futás a Hejő-parkban
SportHelyi hírekCímlap
A miskolci általános iskolák 1-4. osztályos lány és fiú tanulói álltak rajthoz kedden, verőfényes napsütésben a Hejő-parkban. Ekkor rendezte ugyanis a Városi Diáksport Szövetség az I-II. korcsoportosok diákolimpiai döntőjét mezei futásban.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4533
- 4534
- 4535
- 4536
- 4537
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal