Ugrás a tartalomra

Előkerült a másik szökevény kenguru is

Létrehozva
A kis állatka jól van, jelenleg megfigyelés alatt tartják, itt piheni ki a kalandot.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Mindkét elkóborolt Bennett-kenguru előkerült szerdára – közölte szerkesztőségünkkel a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Arról kedden a minap.hu elsőként számolt be, hogy az egyik jószágot még kedden délután, lakossági bejelentést követően fogták be a Vadaspark munkatársai. 

Az intézmény gyűjteményi vezetője elmondta, a két szökevény közül ő volt a nagyobb termetű kenguru, ennek ellenére ő sajnos nem élte túl a kalandot.

– Már amikor rátaláltunk, a befogás előtt is rossz állapotban volt, vélhetően az elmúlt napok okozta stressz és kimerültség, valamint a megfelelő táplálék és ivóvíz hiánya miatt. Sajnos mire az állatkertbe értünk vele, elpusztult – mondta Veress Tamás.

Jó hír viszont, hogy szerdán a másik csellengő kenguru is előkerült.

Kép


– Kirándulók vették észre a kengurut az állatkert mellett vezető turistaúton. Munkatársaink a bejelentést követően perceken belül a helyszínre értek és gyorsan befogták az állatot – tette hozzá a gyűjteményi vezető.

A kis kenguru jól van, jelenleg megfigyelés alatt áll, és amint kiheveri a kalandot, újra csatlakozhat társaihoz. (Az állatkát a mielőbbi felgyógyulása érdekében most fotózni sem engedték, képeket csak a kenguruk kifutójánál, a másik öt jószágról készíthettünk – a szerző.)

Ahogyan azt korábban megírtuk, a két Bennett-kenguru még múlt csütörtökön a reggeli órákban szökött ki a kifutójából. 

Ez is érdekelhet

Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.
Cuki kis labradoroknak keresnek kölyöknevelőket a Baráthegyiek
MiskolcSzabadidő
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány önkéntes kölyöknevelőket keres, akik augusztusban vihetik haza az akkor kilenchetes labradorokat. Egy másik anyakutyánk kölykeinek is önkéntes nevelőket keresünk szeptemberi kezdéssel. Az érdeklődők jelentkezését az egész országból várjuk július 10-éig.