Ugrás a tartalomra

Ezek lesznek a Bartók Plusz Operafesztivál kísérő programjai

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 11. kedd 09:34
Tíz nap az tíz nap – ergo óriási mennyiségű program, mégis hihetetlen változatossággal! Teljes operák ingyenesen a Szent István téren, most először. Az Erzsébet tér pedig borozgatós-üldögélős lesz, miközben élvezzük az OperaBár pódiumán fellépők műsorait.
Forrás: youtube.com

Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze és ma már rendezője új szerepkörben is megmutatja magát évről évre. Tizenkilenc éve ugyanis ő a főszervezője a Bartók Plusz Operafesztivál kísérő rendezvényeinek. – A Bartók Plusz Operafesztivál csapata idén Pro Urbe díjat kapott a város napján. Kimondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy a kísérő programok szervezőjeként, vezetőjeként a kezdetektől, már tizenkilenc éve szolgálhatom a közönséget – hangsúlyozta Seres Ildikó, aki az újdonságokra hívta fel a figyelmet elsőként. – Az idei egyik újdonság lesz, hogy a Szent István téri színpadon teljes opera-előadások is szerepelnek. Ebből öt áll közel a szívemhez leginkább: Rossinitól A sevillai borbély, Monteverdi és Pergolesi egyfelvonásos operáiból egy előadás, Bizet Kármenje, Kósa György Kocsonya Mihály házassága című báboperája és Donizetti Rita című darabja – sorolta a főszervező, aki nagyon kíváncsi a fogadtatásra. – Nagy merészség ez tőlünk, hiszen nem egy elszigetelt helyszínen lesznek ezek az operák, mellettünk menni fog a villamos, nyitva lesz söröző, ráadásul a színpad kis mérete miatt commedia dell'arte stílusban láthatja a közönség ezeket az előadásokat. Az operabarátok pedig nem ehhez vannak szokva. Éppen ezért választottunk könnyedebb darabokat, így reméljük, elnyeri a nézők tetszését ez az új kezdeményezés.

Forrás: operafesztival.hu

Seres Ildikó elmondta azt is, az Erzsébet téren az Ünnepi Könyvhét után este kezdenek. – Az OperaBár pódiumán naponta hangulatos jazz- és könnyűzenei koncertek lesznek. A hozzá kapcsolódó FesztiWine teraszon pedig fiatal kézműves borászatok, családi pincészetek kínálják boraikat. Ami még érdekes lehet, hogy a fesztivál csatlakozott egy országos programhoz, a Kórusok éjszakájához 21-én, szombaton. Aznap este, az Ezrek operája után a belvárosban sétálók meghallgathatják a csaknem százfős Fesztiválkórus koncertjeit – árulta el a főszervező.

Idén is lesz Légyott. A Spanyolnátha irodalmi folyóirat és az operafesztivál tizenkilencedik éve rendezi meg közösen ezt a művészeti randevút, aminek a Színészmúzeum ad otthont. Ezentúl lesz még élményfotózás, ahol bárki ingyen fotózkodhat operajelmezekben a fesztivál alatt, 21-e kivételével minden nap délután 4-től este 9-ig a Játékszínben.

A fesztivál idén is a Nyitóparádéval kezdődik, ami a Hősök teréről indul 14-én, pénteken este 6 órakor, és a Szent István térre érkezik.

JÚNIUS 14. PÉNTEK

17 óra

HERCZKU ÁGI és NIKOLA PAROV; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

A 90. Ünnepi Könyvhét és a Miskolci Operafesztivál közös programja

 

18.00 óra

NYITÓPARÁDÉ

Hősök tere - Kazinczy utca - Széchenyi út - Szent István tér

 

18.30 óra

FRANCIA OPERAGÁLA

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Szólisták: Antonia Dunjko, Chen Yibao, Eperjesi Erika, Yanis Benabdallah

Karmester: Philippe de Chalendar

Közreműködik: Miskolci Nemzeti Színház Zenekara

 

19.00 óra

NOSZTALGIKUS HANGULATKONCERT

Miskolci Nemzeti Színház, Foyer

 

19.30 óra

UTCATÁNCMiskolci Balett 

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

20 óra

O, SOLE MIO - LeonVoci (ukrán négy tenor koncertje)

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Nazar Tacisin, Román Csava, Ihor Radvanszkij és Andrij Szteckij

 

kb. 22 óra

GOOD NIGHT MUSIC – TanBorEn Trio

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

22.00 óra

WESZELY ERNŐ harmonikázik

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 15. SZOMBAT

 

10.30 óra

SÜSÜ, A SÁRKÁNY; bábjáték

Csodamalom Bábszínház

 

17 óra

OROSZ SZEZONOK, SZTÁROK, ARCOK, SORSOK 1909-1029 – kiállítás megnyitó

Miskolci Színészmúzeum

(Az időszakos kiállítás megtekinthető naponta 9-17 óra között. Vasárnap-hétfőn zárva.)

 

18.30 óra

ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY; vígopera

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Szereplők: Figaro: Szélpál Szilveszter; Almaviva gróf: Domoszlai Sándor; Don Bartolo: Tóth János; Rosina: Kiss Diána; Don Basilio: Busa Tamás; Berta: Csonka Zsuzsanna; Fiorello: Ujvári Gergely; Tiszt: Magyar Róbert; Zenész: Farkas Gábor; balett szóló: Szegő András és Vincze Anna.

Közreműködik: Pro Musica Kamarazenekar

Vezényel: Domán Katalin

Rendező: Csonka Zsuzsanna

 

20.20 óra

UTCATÁNC Miskolci Balett 

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

21.30 óra

ELSA VALLE: AFROCANDO; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Elsa Valle (ének), Winand Gábor (szaxofon, fuvola, ének), Oláh Tzumo Árpád (zongora), Kőszegi Imre (dob), Lakatos-Pecek Krisztián (bőgő)

 

22.00 óra

WESZELY ERNŐ harmonikázik

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 16. VASÁRNAP

 

10 óra

„ZENESZÁNSZ” Zenés Vigasságok

Egressy Béni zeneiskola

 

17.30

ZOLIO ART PROJECT; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Dobrik Petra (ének), Kovács Zoltán (gitár)

 

18 óra

NOSZTALGIKUS HANGULATKONCERT

Miskolci Nemzeti Színház, Foyer

 

 

18.30 óra

UTCATÁNC Miskolci Balett 

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

19.00 óra       

O/A DE PERSONIS

Monteverdi: Tancred és Clorinda ; Pergolesi: Alantas felettes - egyfelvonásos operák

Szent István tér, Szabadtéri színpad

A la CARTe / Heureka produkció

Szereplők: Luca Bojtos, Attila Erdős, Zoltán Mózes

Rendező és karmester: Philipp György

Kísér: Heureka Orchestra (művészeti vezető: Lombos Pál)

 

20.00 óra

TÁNCHÁZ 

Szent István tér

Tradíció Edukáció Alapítvány és Csoóri Sándor Alap közös rendezvénye.

Művészeti vezető: Boncsér Gábor

 

Kb. 20.30 óra

GOOD NIGHT MUSIC- Sárközy Lajos és zenekara

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

20.30 óra

SZŰCS GABI & STEREO SWING; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

22.00 óra

WESZELY ERNŐ harmonikázik

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 17. HÉTFŐ

 

11 óra

A CZIFFRA és a SZIMFÓNIA ALAPÍTVÁNY TALÁLKOZÁSA

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Nyilvános próba

 

18 óra

ÚTON VAN A CZIFFRA KÖZPONT; koncert    

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Fellépők: Balázs János Kossuth – díjas zongoraművész; Sárközy Lajos Junior Prima díjas hegedűművész és zenekara

Közreműködik: Miskolci Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Kesselyák Gergely

 

18 óra

WESZELY ERNŐ; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

19.30 óra

FOURTISSIMO JAZZ ORCHESTRA; koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

 

20.30 óra

TOM STORMY TRIO FEAT PETROVNA; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

22.00 óra

JECZENYIK & CZAKÓ; hangulatkoncert

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 18. KEDD

 

18 óra

WESZELY ERNŐ; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

19.00 óra

PSZICHOPERA, avagy Freud és az opera; koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Önismereti operakoncert sok humorral és még több tanulsággal - FaReMiDo Társulat

Szereplők: Fodor Beatrix, Keszei Bori, Mester Viktória, Boncsér Gergely, Szvétek László, Köteles Géza (zongora), Hábetler András és F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus.

Rendező: Hábetler András

 

20.30 óra

KÖNNYŰ KOMOLY - Müller Péter Sziámi AndFriends; koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Vendégek: Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas, Jávori Ferenc Fegya Kossuth-díjas, Novák Péter. Közreműködik az Allegra Vonósnégyes és a WeVox Vokál

 

20.30 óra

MIZRAB; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

22.00 óra

JECZENYIK & CZAKÓ; hangulatkoncert

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 19. SZERDA

 

18 óra

EZREK OPERÁJA - Pietro Mascagni: Parasztbecsület - beavató előadás

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Mesélő: Hábetler András

Közreműködnek:

Hector Lopez Mendoza, Balga Gabriella, Dobi-Kiss Veronika, Haja Zsolt, Balogh Eszter,

Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és Kórusa, Asan Civic Choir. Karmester: Kocsár Balázs

 

18 óra

WESZELY ERNŐ; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

19 óra

MUSICIENS LIBRES - KORok és TÁRSaink; koncert

Miskolci Galéria

Előadók: Bán Máté (fuvola), Szűcs Péter (klarinét), Mohai Bálint (fagott), Bábel Klára (hárfa), Környei Miklós, művészeti vezető (gitár), Pregun Tamás (zongora)

Vendég: Zemlényi Eszter (szoprán), Kamila Slodkowska (cselló)

 

19.30 óra        

MISKOLC BIG BAND; koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Művészeti vezető: Sándor Ferenc

 

20.20 óra

UTCATÁNC – Miskolci Balett

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

20.30 óra

JAZZ INSIDE & DOBRIK PETRA; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Bundzik István (zongora), Horváth Gyula (basszusgitár, nagybőgő), Kacsenyák Gábor (dob), Kovács Zoltán (gitár, ének), Péter Zoltán (trombita, szárnykürt). Közreműködik: Dobrik Petra

 

22.00 óra

JECZENYIK & CZAKÓ; hangulatkoncert

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 20. CSÜTÖRTÖK

 

18 óra

WESZELY ERNŐ; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

18.00 óra

NOSZTALGIKUS HANGULATKONCERT

Miskolci Nemzeti Színház, Foyer

 

18.30 óra 

UTCATÁNC – Miskolci Balett

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

18.30 óra 

MISKOLC DIXIELAND BAND és MALEK ANDREA; koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Művészeti vezető: Balla Miklós

 

20 óra

DESTINATION BRASS, térzene

Szent István tér

Együttes vezetője: Regős Ádám

 

20.30 óra

AZÉRT A KIS BOLONDSÁGÉRT; pajzán vásári bábjáték felnőtteknek

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Fabók Mancsi Bábszínháza

 

20.30 óra

MINDIG VELED – Szörényi dalok másképp; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Fellépnek: Varga Andrea, Füvessy Norbert, Vízi Viktor

 

Kb. 21.40 óra

GOOD NIGHT MUSIC – Bundzik István zongorázik

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

22.00 óra

JECZENYIK & CZAKÓ; hangulatkoncert

Déryné kert / Színház terasz

JÚNIUS 21. PÉNTEK

 

16 óra

BÁTORI ÉVA ÉNEK MESTERKURZUS ZÁRÓHANGVERSENYE

Zenepalota

 

18 óra

SZINVAVÖLGYI NÉPTÁNCEGYÜTTES; táncgála

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Művészeti vezető: Maródi Attila

18 óra

WESZELY ERNŐ; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

 

19.30

KÁRMENVaridance; táncjáték

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Zene: Karaván Família, Georges Bizet

Kísér: Karaván Família és Pálházi Bence (hegedű), Babindák István (fúvós hangszerek)

Díszlet-jelmez: Bozóki Mara; Dramaturg: Galambos Attila;

Koreográfus-rendező: Vári Bertalan, Harangozó Gyula-díjas

           

20.30 óra

MICHELLER MYRTILL & SWINGUISTIQUE; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Közreműködnek: Micheller Myrtill (ének), Pintér Tibor (gitár), Pintér László (gitár), Sárkány Sándor (nagybőgő), Gálfi Attila (dob)

 

22.00 óra

JECZENYIK & CZAKÓ; hangulatkoncert

Déryné kert / Színház terasz

 

22.30 óra

KÓRUSOK ÉJSZAKÁJA

Centrum, Villanyrendőr, Miskolci Nemzeti Színház Árkádok, Sötétkapu, Erzsébet tér,

Szent István tér

A Fesztiválkórus résztvevői: Miskolci Bartók Kórus (karvezető: Sándor Zoltán), Forrás Kamarakórus (karvezető: Balásné Molnár Ildikó), Brillante Énekegyüttes (karvezető: Dobronyi Erzsébet), Polifónia Vegyeskar (karvezető: Regős Zsolt), Fráter Kórus (karvezető: Regős Zsolt). A Fesztiválkórus szervezője. Regős Zsolt

JÚNIUS 22. SZOMBAT

 

10 óra

X. Dunán innen Tiszán túl Kárpát- Medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató verseny 2019. - döntő,

a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület szervezésében. Zsűri: Sebestyén Márta, Havasréti Pál (elnök)

Művészetek Háza

Délután a belvárosban zenés felvonulás népviseletben és flashmob-ok.

 

10.30 óra

SÜSÜ, A SÁRKÁNY; bábjáték

Csodamalom Bábszínház

 

17 óra

LÉGYOTT - Légy itt, Léda ott – Ady közelebb; a Spanyolnátha Folyóirat Irodalmi estje

Miskolci Színészmúzeum

Szerkesztő-házigazda: Vass Tibor, József Attila- díjas költő.

Közreműködnek: Seres Ildikó és Fandl Ferenc

 

18.00 óra

NOSZTALGIKUS HANGULATKONCERT

Miskolci Nemzeti Színház, Foyer

18.30 óra 

UTCATÁNC – Miskolci Balett

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

19 óra

ZIVATAR ZENEKAR; térzene

Szent István tér

Fáy Ádám zenekarvezető (szaxofon), Solymosi Árpád (trombita), Négyesi Dániel (harsona), Dobos János (tuba), Veres Tamás (tuba) Labant Tamás (gitár), Hagymási Péter (dob)

 

18.30 óra

BOR-DAL-EST; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Közreműködnek: Kacsenyák-Hircsu Angelika és Forgács Péter (ének), Bódi Tamás (zongora)

 

20.30 óra

BOGGIE- FRANCIA ÉRINTÉS; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Boggie - Csemer Boglárka

 

20 óra

IDŐN TÚLI HANGZÁS; filmvetítés

Szent István tér

Film az új magyar zongora születéséről, a Bogányi zongoráról

Rendező: Gerebics Sándor

 

21 óra

KÓSA GYÖRGY: KOCSONYA MIHÁLY HÁZASSÁGA; bábopera

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Harlekin Bábszínház

Szereplők: Kőrösi András mv. (Apa), Nagy Szilvia mv. (Lány/Feleség), Nánási Ágnes (Anya), Herein János (Kocsonya Mihály), Szilner Olivér (Bíró), Sóvári Csaba (Szomszédasszony), Zádori Szilárd (kántor). Vezényel: Szabó Sipos Máté

Rendező: Éry – Kovács András

 

Kb. 21.15 óra

GOOD NIGHT MUSIC – Szauer Bianka hárfázik

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

22.00 óra

WESZELY ERNŐ harmonikázik

Déryné kert / Színház terasz

 

22.30 óra

SERESS REZSŐ EST

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Közreműködnek: Vida Péter, Müller Péter Sziámi, Seres lldikó. Zongorán kísér: Regős Zsolt

JÚNIUS 23. VASÁRNAP

 

16 óra

BÁTORI ÉVA ÉNEK MESTERKURZUS ZÁRÓKONCERTJE

Zenepalota

 

16.30 óra

ZOLIO ART PROJECT; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Kovács Zoltán (gitár)

 

18 óra

DOUBLE TROMBONE BAND (DT BAND); koncert

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Molnár István és Négyesi Dániel (harsona), Szaxon Csaba (zongora), Kis-Rásztóczki Zoltán (basszus), Kerepesi (Füles) István (dob)

 

18.00 óra

NOSZTALGIKUS HANGULATKONCERT

Miskolci Nemzeti Színház, Foyer

 

18.30 óra 

UTCATÁNC – Miskolci Balett

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

19 óra

DONIZETTI: RITA; vígopera

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Dramatic Art produkció

Szereplők: Szigeti Karina (Rita), Ódor Botond (Beppe), Najbauer Lóránd (Gasparo)

Látványtervező: Horányi Lili; Zenei vezető: Kéry Tamás; Rendező: Dénes Viktor

 

20.30 óra

HARCSA VERONIKA & GYÉMÁNT BÁLINT KVARTETT; koncert

Erzsébet tér, Szabadtéri színpad

Közreműködnek: Harcsa Veronika (ének), Gyémánt Bálint (gitár), Nicolas Thys (nagybőgő), Antoine Pierre (dob)

 

20.30 óra

UTCATÁNC – Miskolci Balett

Szent István tér, Szabadtéri színpad

Koreográfus: Kozma Attila

 

Kb. 21 óra

GOOD NIGHT MUSIC – Enyedi Sándor gitározik

Miskolci Nemzeti Színház, Árkádok

 

22.00 óra

WESZELY ERNŐ harmonikázik

Déryné kert / Színház terasz

 

JÚNIUS 14-23.

16-21 óra

OPERA ÉLMÉNYFOTÓ

Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín

Jelmezes fotózás opera díszletben

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Avasi református templom
-
történelmi Avas