Ugrás a tartalomra

Francia lapszemle: Koppenhága a világ első kerékpáros városa

Létrehozva
Frank Jensen, Koppenhága polgármestere: „A környezetvédelmi fordulat csökkenteni fogja a széndioxid kibocsátást, ugyanakkor javítja az élet minőségét is.”
Kép

Október 9 és 11 között 70 polgármester vesz részt a Cities 40, 40Város csúcstalálkozón. A nagyvárosok hálózatát a párizsi polgármesternő Anne Hidalgo irányítja 2016 óta. Az idei találkozó helyszíne Koppenhága, az a város, amelyik már 2025-től szeretné elérni a karbon semlegességet.

A dán főváros már rendezett C40 csúcsot tíz évvel ez előtt. Koppenhága itt jelentette be a 2025-ös céldátumát. Frank Jensent egy évre rá választották meg polgármesterré, és most tölti a harmadik ciklusát. Szerinte jó úton van a városa a nagy cél elérésében.

2009 óta tíz év telt el, milyen konkrét eredményeket sikerült elérni, kérdeztük a polgármestert?

2005 óta pontosan 45 %-al csökkentettük a város CO2 kibocsátását, köszönhetően egy teljesen új fűtési rendszernek. A rendszert az áramtermelés során felszabaduló hővel és a hulladék elégetésével nyert hővel tápláljuk.

Nyáron pedig a klimatizációt a tenger vízének alacsonyabb hőfoka biztosítja.

A tömegközlekedés terén is gyökeresen változtattunk. Koppenhága a világ első kerékpáros városa. A kerékpár nálunk életmóddá vált, amire büszkék vagyunk.    

De ezzel nem elégedhetünk meg és ezért fokozatosan áttérünk a tiszta energiával hajtott járművekre. Koppenhága szeretne példát mutatni a világ városainak és megmutatni, hogy a nagyvárosok a lehetnek a környezetvédelmi fordulat motorjai.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
VilágBelföld
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.