Ugrás a tartalomra

Gázoló sofőrt keresnek a rendőrök

Létrehozva
A rendőrség várja azon állampolgárok jelentkezését, akik információval rendelkeznek arról a balesetről, amely kedd este történt a 26-os számú főúton, és amely során egy 60 éves gyalogos férfi belehalt sérüléseibe.
Kép
A sértett által viselt póló - fotó:police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben.

A rendelkezésre álló adatok alapján augusztus 24-én a késő esti órákban a 26-os számú főúton, feltehetően Ózdról Kazincbarcika felé közlekedett egy ismeretlen típusú és színű gépjármű, amely az úttest szélén gyalogosan közlekedő 60 éves sajógalgóci férfit elütötte. A rendőrség 23 óra előtt értesült arról, hogy egy feltehetően sérült ember az úttest mellett fekszik. A helyszínre érkező rendőrök a férfi ellátásához mentőt hívtak, azonban ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása során belehalt sérüléseibe.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fent megjelölt időpontban és útszakaszon közlekedő sofőrök azonosítása és tanúkihallgatása.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, vagy látta az esetet hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.