Ugrás a tartalomra

Jó szomszédság: segítségből együttműködés

Létrehozva
A MIHŐ kedden összegyűjtötte a közvetlen szomszédságban lévő Mesevár Óvoda udvarán lévő faleveleket. Az esemény fontos szempontja volt a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések betartása, ezért a MIHŐ dolgozói nem találkoztak sem a gyermekekkel, sem az óvodai dolgozókkal.
Kép

Már régi keletű a MIHŐ és a Mesevár Óvoda kapcsolata, mondhatni évtizedekre visszanyúló. Kezdetekben az óvoda fordult segítségért a céghez, akik igyekeztek támogatni őket – mondta Korózs András ügyvezető.

A miskolci lakosság körében jól ismert, hogy évről évre megrendezik a Távhőszolgáltatás Napját. Az óvoda a kezdetektől rendszeresen bekapcsolódott a rendezvénysorozatba, melyeken kedves kis műsorokkal, énekkel, tánccal köszöntik a távhőszolgáltatás dolgozóit.

Kép

A MIHŐ és a Mesevár Óvoda ma már együttműködik. Most a lehullott falevelek összegyűjtésében tudtak segíteni az óvodának, melyet nagy örömmel fogadtak. Közel százötven zöld, lebomló zsákot töltöttek meg falevéllel. A kezdeményezéshez csatlakozott a tulajdonos Miskolc Holding Zrt. másik tagvállalata, a Városgazda Kft., ami biztosította a munkavégzéshez szükséges eszközöket, és a Miskolc csoport tagjaként a Mirehu Kft., ami zöld zsákokkal és a hulladék elszállításával járult hozzá az óvodai udvar rendbetételéhez. A zöldhulladék az elszállítását követően komposztálásra került.

Kép

– Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy ezzel is hozzájárultunk a természet védelméhez – nyilatkozta Korózs András, aki kiemelte, hogy a  MIHŐ elkötelezett a zöld, környezettudatos szolgáltatói magatartásban, fontos számára az is, hogy hétköznapi példát mutasson a gyermekeknek egy tiszta, élhető környezet megteremtéséhez.

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.