Ugrás a tartalomra

Győzelemmel ünnepelte születésnapját a DVTK

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. február 06. szombat 17:18
A Diósgyőr hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
Dvtk - Kisvárda 2:0 - Végh Csaba képgalériája

A borsodi együttes sorozatban három nyeretlenül megvívott bajnoki után diadalmaskodott újra, a forduló előtt még ötödik várdaiak pedig egymás után harmadik meccsükön nem tudtak győzni.

Kiegyenlített labdabirtoklás mellett az egész mérkőzés során a hazaiak futballoztak veszélyesebben, igaz, ők már a 10. percben büntetőhöz, és annak értékesítésével előnyhöz is jutottak. A vendégek nem igazán tudtak fogást találni a DVTK védekezésén, így egy kicsit unalmasabbá vált a meccs, ám a szünet előtt öt perccel egy újabb pontrúgás kifogott a Kisvárdán. Hegedűs János szépen lőtt a rövid sarokba szabadrúgásból, nagyjából 25-26 méterről.

Fordulás után a két cserével felfrissített vendégek változatlanul kevés veszélyt jelentettek a hazai kapura, a Diósgyőr pedig a kétgólos előny birtokában nyugodtan futballozott, ugyanakkor letámadással igyekezett elejét venni az ellenfél támadásvezetésének. A hajrához közeledve erősödött a Kisvárda nyomása, a gól azonban elmaradt, így a vendégeknek szépíteniük sem sikerült.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!