Ugrás a tartalomra

A kínai kultúra egy szelete a Miskolci Galériában

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. szeptember 19. csütörtök 14:43
Magyarországon elsőként nálunk látható a Yantai Művészeti Múzeum összeállítása, ami a hagyományos kínai papírkivágás-technika egyik legkomolyabb kollekciója.

A kínai intézmény két évvel ezelőtt mutatta be először ezt a műfajt európai múzeumban (London, Berrcroft Gallery), majd pedig Magyarországra is elhozta az anyagot. A gazdag és sokrétű művészeti gyűjteménnyel rendelkező Yantai Művészeti Múzeum ugyanis korábban szándéknyilatkozatot kötött a Herman Ottó Múzeummal, melynek keretében a kínai kultúrában mélyen gyökerező, hagyományos papírkivágás technikát testvérvárosukban, Miskolcon is bemutatják.

– Ez egy reprezentatív bemutató, ahol mintegy negyven papírkivágásos jelenetet láthatunk a korábbi korszakokból, ismeretlen művészektől – tudatta a Miskolci Galéria intézményvezetője. Kónya Ábel hozzátette: van azonban egy olyan része is az anyagnak, ami nem a tradicionális témákat, hanem a Yantai városhoz, illetve a régióhoz köthető nevezetességeket mutatja be.

Az alkotók tradicionális irodalmi jeleneteket idéznek fel, filozófiai könyvekhez nyúlnak vissza a papírkivágások elkészítése során. De az alkotások emellett – hívta fel a figyelmet az intézményvezető – sokszor olyan üzeneteket is hordoznak, amik egyebek mellett a boldogságot, a szerencsét, az előrehaladást ábrázolják szimbolikusan – például egy tigris vagy egy főnix képében. – A kiállított művek mellett rövid, útmutatásszerű leírásokat találnak a látogatók, amik megadják a „kódot” számukra – tette hozzá Kónya Ábel.

A különleges összeállítást már augusztus közepe óta láthatják a miskolciak, és egészen szeptember végéig megtehetik még ezt a galéria műemléki szárnyában. De addig még szeptember 20-án, délután 3 órától Wang Wen, a tárlat kurátora tart egy rendhagyó tárlatvezetést, Liang Qiaoyan, a kínai papírkivágás mestere pedig bemutatót és workshopot.

További hírek

Olvasnivaló