Ugrás a tartalomra

Kupadöntő előtt a DVTK – „nem feltartott kézzel megyünk”

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2019. május 16. csütörtök 12:10
Csütörtökön 20 órától rendezik a Förch Női Magyar Kupa idei döntőjét. A DVTK női labdarúgói a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is az FTC ellen szállhatnak harcba a végső győzelemért. A mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Fórizs Sándor és Tóth Alexandra válaszolt az újságírók kérdéseire.

„Számunkra ez az idény legfontosabb meccse”, kezdte a DVTK vezetőedzője, hozzátéve: „ha már idáig eljutottunk, akkor szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát, hogy ezzel is örömet szerezzünk a minket egész évben kitartóan buzdító szurkolóinknak.

Fórizs Sándor szerint a Ferencváros egy nagyon szervezett csapat, jó játékosokból áll és a kispadon is válogatott játékosok ülnek, ezért nagyon nehéz dolguk lesz ellenük.

– Ismerjük az ellenfelünk játékát, már sokszor játszottunk velük, de csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha mindenki maximálisan összpontosít, fegyelmezetten játszik és senki nem követ el hibát, ugyanis az FTC az egyéni hibákat könyörtelenül kihasználja. A fiatal játékosainknak ez már a második kupadöntője, tavaly megtapasztalhatták, milyen hangulat uralkodik egy ilyen meccsen, így már nem fognak annyira izgulni. Az idősebbek közül öten is vannak, akiknek van kupagyőzelme, akad olyan, akinek több is. Nekik nagy szerepük lehet majd abban, hogy ha az eredmény esetleg nem úgy alakul, ahogyan mi szeretnénk, akkor is fegyelmezettek tudjunk majd maradni. A jó hangulat már előre garantált, hiszen ismét rengeteg DVTK szurkoló lesz jelen a mérkőzésen, ez pedig nemcsak számunkra fontos, hanem a női labdarúgás számára is – emelte ki a szakember.

Forrás: dvtk.eu

Tóth Alexandra, a DVTK csapatkapitánya elárulta. már hetek óta készülnek a döntőre, csak ez jár a fejükben. – Felfokozott állapotban van a csapat. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű visszavágni a Ferencvárosnak a tavalyi vereségért, de mindent el fogunk követni, hogy sikerüljön. A magyar női mezőny legjobb csapatával fogunk játszani, nagyon jó képességű, labdabiztos játékosaik vannak, de nem feltartott kézzel megyünk. Begyakoroltuk a taktikát, bízom a csapatban és a társaimban, hogy meg is tudjuk valósítani, amit elterveztünk. Tény, hogy idén nem sok sikerélményünk volt az FTC-vel szemben, de egy kupadöntő mindig más, mint egy átlagos mérkőzés, ilyenkor bármi megtörténhet. A helyszínen nekünk szurkoló mindig fantasztikus diósgyőri tábor nagyon nagy támogatást fog nekünk adni ahhoz, hogy elhódítsuk a kupát. Egész évben mellettünk voltak. Nincs még egy női csapat Magyarországon, amelynek ilyen szurkolótábora van, mint nekünk. Értük is fogunk küzdeni.

A kupadöntőnek az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad otthont. A találkozót az M4 Sport televízió és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!