Ugrás a tartalomra

Napokon belül újranyitnak a miskolci szabadtéri strandok

Létrehozva
A létesítményekben már a karbantartások utolsó fázisában járnak, így várhatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy Miskolctapolcai és a Selyemréti Strand is megnyisson május 30-án.
Kép
Fotó: Mocsári László

Egyelőre csökkentett vendégforgalom mellett lesz látogatható a két nyitott légterű miskolci fürdő – erről körülbelül egy hete számoltunk be.  A vonatkozó rendelet ajánlása szerint megfelelő pihenőterületet kell a vendégeknek biztosítani, mely személyenként 16 négyzetméter, a medencékben pedig ez 4 négyzetméter vízfelületet jelent fürdőzőnként. Ezeket a medencéknél pontosan jelzi majd az üzemeltető Miskolc Fürdők Kft.

- A törzsvendégeknek sem kell aggódniuk, hiszen éppen annyi nappal hosszabbodnak meg a bérletek, ahány napig a fürdők zárva tartottak a veszélyhelyzet miatt, az ajándékutalványok pedig egységesen 2020. szeptember 30-ig lesznek felhasználhatóak - szögezik le.

Balajti Enikő, a Miskolc Fürdők Kft. fürdőszolgáltatás vezetője a Miskolc TV Híradójának azt mondta, a medencéket már feltöltötték, jelenleg fertőtlenítenek. Nyitásig több alkalommal is vízmintát vesznek, hogy garantáltan fertőzésmentes medencék várják a fürdőzőket. A vízminőség vizsgálatokat nyitás után is többször elvégzik majd.

-Sokáig álltak a medencék, hetekig, ezért szigorú hatályos előírások vannak erre vonatkozóan, a szűrőket is fertőtlenítettük, külön, az egész medencét, megfelelő vegyszerekkel tisztítottuk, folyamatosan merjük, tehát a hatósági, vízminta vétel mellett, nekünk még itt helyben meg van, hogy milyen időközönként kell, vízminta vételt venni, a hőfokot is mérjük – mondta.

Kép

A Selyemréti Strandfürdő reggel 6 és 20 óra között fogadja vendégeit. A Miskolctapolcai Strandfürdő két idősávval tart továbbra is nyitva, így reggel 7 és 9 óra között az úszójeggyel- és bérlettel rendelkezőket, reggel 9 óra és 19 óra között pedig a többi fürdőzőt várja. A Barlangfürdő viszont zárt légterű fürdőkomplexum, így határozatlan ideig továbbra sem fogadhat fürdővendéget.

Mocsári László fotóriporterünk kedden a Selyemréti Strandfürdőben járt, itt kísérte figyelemmel a nyitást megelőző munkálatokat. Képgalériája a cikkben tekinthető meg.

Preview Image

Ez is érdekelhet

DEAC - DVTK II F4R Fotó: DEAC
A DVTK tartalék sem tudott nyerni
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata ezúttal sem tudott nyerni. A DEAC vendégeként kapott ki a DVTK II F4R.
Kigyulladt egy autó Miskolcon
MiskolcHavaria
A jármű teljes terjedelmében égett.
Vidra Verda is ellátogatott a Miskolci Állatkertbe a víz világnapján
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A gyerekek játszva tanulhattak a vizek és vízpartok élővilágáról.
Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
A tragika és a mesemondó – Laborfalvi Róza és Jókai Mór Miskolcon
Miskolc
Milyen néven született Miskolcon Laborfalvi Róza színésznő, és milyen kapcsolat fűzte Jókai Mórhoz, városunk harmadik díszpolgárához, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.