Ugrás a tartalomra

A pünkösdi hétvégén nyitnak a miskolci strandok

Létrehozva
A Miskolctapolcai és a Selyemréti Strand is megnyit május 30-án, a Barlangfürdő viszont egyelőre zárva marad.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Csökkentett vendégforgalom mellett lesz látogatható a két nyitott légterű miskolci fürdő - közölte kedd esti közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. - A Miskolctapolcai és a Selyemréti Strandfürdők május 30-án nyitják meg kapuikat és a kormányrendelet értelmében szigorú szabályozás mellett fogadhatnak csak fürdővendégeket - írják.

A rendelet ajánlása szerint megfelelő pihenőterületet kell a vendégeknek biztosítani, mely személyenként 16 négyzetméter, a medencékben pedig ez 4 négyzetméter vízfelületet jelent fürdőzőnként. Ezeket a medencéknél pontosan jelzi majd az üzemeltető Miskolc Fürdők Kft.

- A törzsvendégeknek sem kell aggódniuk, hiszen éppen annyi nappal hosszabbodnak meg a bérletek, ahány napig a fürdők zárva tartottak a veszélyhelyzet miatt, az ajándékutalványok pedig egységesen 2020. szeptember 30-ig lesznek felhasználhatóak - szögezik le.

A Selyemréti Strandfürdő reggel 6 és 20 óra között fogadja vendégeit.
A Miskolctapolcai Strandfürdő két idősávval tart továbbra is nyitva, így reggel 7 és 9 óra között az úszójeggyel- és bérlettel rendelkezőket, reggel 9 óra és 19 óra között pedig a többi fürdőzőt várja.

A Miskolctapolca Barlangfürdő viszont zárt légterű fürdőkomplexum, így határozatlan ideig továbbra sem fogadhat fürdővendéget.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.