Ugrás a tartalomra

Újabb hallgatók kapcsolódtak be a duális képzésbe

Létrehozva
2015-ben elsőként indult duális képzés a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán. Az azóta végzettek között már van, aki laborvezetőként dolgozik. Most 14 hallgatóval kötöttek szerződést környékbeli öntészeti és vegyipari cégek. Idén először vegyipari képzés is indul, a helyi vállalatok kezdeményezésére.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Régi vágyunk teljesült azzal, hogy az egyetem és az ipar kicsit közelebb tud kerülni egymáshoz - hangzott el az ünnepi szerződéskötésen.  A sajóbábonyi Kischemicals Kft. is fiatal munkaerővel gazdagodott ezen a napon. Újabb hallgatók írtak alá szerződést és kapcsolódnak be tanulás mellett a munka világába.  Nyolc vállalat tizennégy anyag- és vegyészmérnök hallgatóval kötött szerződést. Közülük Maknyik Boglárka vegyészmérnök hallgató elmondta, mivel a cégnél eltöltött időt a vizsgaidőszakban és nyáron kell letöltenie, így közvetlenül az elmélet elsajátítása után a gyakorlatban is tudja hasznosítani a tudását.

Kép

A képzés során a hallgatók az év felét annál a cégnél töltik, mely leendő munkahelyük is lehet. A kar 2015-ben úttörő volt a duális képzés elindításában.

Mende Tamás, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának tanulmányi és beiskolázási dékánhelyettese úgy nyilatkozott, kilenc duális hallgatójuk végzett. - Mind a kilencen dolgoznak az iparban, és úgy gondolom, hogy tényleg egy olyan tudásra tettek szert, ami az ipar számára egy nagyon jelentős tapasztalatot jelent. Ezt bizonyítja, hogy van, aki például laborvezető pozícióban kezdett rögtön.

Kép

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara jelenleg hatvan céggel áll szerződéses kapcsolatban Sátoraljaújhelytől Miskolcon át Győrig, főként az öntészet és vegyipar területén.

Palotás Árpád Bence dékán elmondta, ennek a tanévnek az az újdonsága a kar számára, hogy beindul a vegyészmérnök képzés, most először Miskolcon, a környék nagy vegyipari cégeinek erős támogatásával.

Kép

A kar vezetői szerint a duális képzés a hallgatók tanulmányi eredményére is jó hatással van. Akik kapcsolódtak a programhoz, átlagosan két tizeddel jobb eredménnyel zárták a félévet.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.