Ugrás a tartalomra

Van, aki csak hét percet kér tőle

nor
Utoljára módosítva
2019. december 22. vasárnap 20:00
Varga Andrea alpolgármester. Nem sok időt kapott beleszokni az új szerepkörbe, de továbbra sem érzi magát politikusnak. Azt mondja, civil identitása van. Szerinte vannak olyan dolgok, amiket nem egy embernek kell eldöntenie, és a közösségi tervezésre is vannak már jól működő modellek.
Fotó: Mocsári László

- Ha egy címkét vagy dobozt kellene létrehozni, hogy milyen területeken, témákban szerzett tapasztalatokat, akkor abban mik lennének benne?

- Minden, ami karitatív és jószolgálati, anya- és gyermekvédelem, családdal kapcsolatos, vagy az egészségügy területeit érintő és minden szociális érzékenységről szóló téma benne van a lelkemben. Voltam védőnő, szociológus, egyéni segítőbeszélgetéseket tartottam, pszichodráma csoportokat vezettem, az életem nagyjából arról szólt, hogy mindig újabb és újabb problémákkal találkoztam, és ezekre próbáltam megoldásokat találni – mondja Varga Andrea alpolgármester.

- Mik azok a tapasztalatok, az előbbiek kapcsán is, amelyek most nagyon jól jönnek alpolgármesteri munkájához?

- Fontosnak tartom, hogy az én identitásom civilidentitás maradt, nem érzem magam politikusnak. A tapasztalataim nagyon jól jöttek, például hogy vannak egészségügyi menedzsment ismereteim. Legutóbb a megyei kórház főigazgatójával tárgyaltunk, és tudunk egynyelvet beszélni, mert értem, milyen problémákkal szembesül, mik azok a kérdések, amiket meg kell oldania. Ugyanakkor tudom, hogy a választói akarat sokszor egy másik irányba mutat, s hogyan lehet ebben egyensúlyt teremteni, ez egy fontos kérdés most Miskolcon. De mondhatok mást, épp a családon belüli erőszakról beszélgetünk egy áldozattal néhány napja, aki abban kért segítséget, hogy hogyan lehetne társadalmasítani ezt a témát. Vagyis hogyan figyeljünk oda a családon belüli erőszakra, és ehhez voltak ötletei. Én teljes mellszélességgel oda tudok állni emellé, hiszen napi szinten tapasztaltam - még akár védőnőként is -, hogy micsoda belső feszültségek és fájdalmak lehetnek egy családban. Ezek most nagyon friss élmények voltak, a múltamhoz közvetlenül kapcsolódó témák, de beszélhetünk a szociális ellátó rendszer állapotáról is… Amikor volt kollégáimmal találkozom, és teljes őszinteséggel, javítószándékkal tudunk egymással beszélgetni – emberi, anyagi tényezőkről, lehetőségekről -, ezek is sokat segítenek abban, hogy igazi rálátásom legyen.  Sokszor ugyanis sokkal komplexebbek ezek a problémák, minthogy csak számokat lássunk magunk előtt.

- A nagy váltások – gondolok itt a választások utáni időkre – az elmúlt évtizedekben mindig úgy történtek, hogy a vezetők mellett legalább középvezetői szintig „kiradírozták” az embereket. Az, hogy most itt nincsenek „nagy kirúgások”, ez egy tudatos döntés?

- Igen, tudatos döntés volt. Sokat beszéltünk erről polgármester úrral, és arra gondoltunk, hogy legyen a teljesítmény az, ami számít. Ahhoz, hogy lássuk, kinek a teljesítménye éri meg, hogy a továbbiakban is számítsunk a munkájára, és kinek a teljesítménye olyan, hogy azt kell mondjuk, sajnos nem tudunk együttdolgozni, ahhoz időre van szükség. Voltak, akik lelkiismereti okból azt mondták, hogy ők nem szeretnének velünk dolgozni, azt tudomásul vettük, elengedtük őket. Vannak viszont olyanok, akik azt mondták, hogy ez egy munkahely és szakmai oldalról próbálnak közelíteni, a legjobb tudásukat adni. Ezt hagyjuk, hogy megmutassák. Nyilván, lesz olyan is, hogy el fogunk köszönni emberektől, de ez nem a pártállása miatt, hanem a teljesítménye miatt lesz.

- Hogyan lehet egy egész város véleményét képviselni? Gondolok itt arra, hogy mi, miskolciak is olyan sokszínűek vagyunk, hogy sokfélét gondolunk ugyanazon dolgokról is akár. Vagyis nincs, és nem is lehet egységes álláspontunk… Ezt hogyan lehet képviselni? 

- Vannak erre technikák, csak ez nagyon macerás, ezért nem próbálják meg a politikusok, és nekünk is tanulni kell. De azért erre vannak jó példák, például a közösségi tervezés az egy működőképes dolog, és ez nem csak arról szól, hogy a városképet hogyan alakítsuk, hanem arról is, hogy egy közösség a közpénzből mire fordítsa az erőforrásait. Nekem ez nagyon fontos választási ígéretem volt és komolyan hiszek abban, hogy ezeket nekünk is meg kell próbálni. Felvettem a kapcsolatot olyanokkal, akik ezt már használják, illetve keresem a jól működő gyakorlatokat a közösségi finanszírozásban és többek között abban is, hogy hogyan hozzunk közösen döntéseket. Persze, egyszerűbb egy embernek eldönteni valamit, de azt gondolom, hogy hosszútávon megéri, hogyha magunkénak érezzük a várost.

- A családja hogyan viseli az új szerepkört és az ahhoz tartozó kevesebb időt?

- A legkisebb lányom 14 éves, és valamelyik este, amikor megérkeztem fél tíz körül, odaállt elém: „Anya, azt olvastam, hogy egy átlaggyerek az átlagszüleivel hét percet beszél naponta, úgyhogy szükségem van a hét percre.” Szerintem ez mindent elmond… Mi egyébként nem hét percet szoktunk beszélni, hanem sokkal többet. Az, ami most az első másfél-két hónapban történt, ez valóban hihetetlen nagy energiabefektetést igénylő feladat volt. A gyerekeim most 20, 18 és 14 évesek, tehát viszonylag felnőttek, és eléggé önállóak, így nem esnek kétségbe, ha átmenetileg úgy látják, hogy kevesebb időt tudok rájuk fordítani, de az én lelkiismeretem azonban érzi, hogy másképp kell majd folytatnom, de nagyon türelmes velem a családom és támogatnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
-
Miskolc egyes templomai
-