Ugrás a tartalomra

Gazdafórumon tekintették át az agráriumot érintő legfontosabb témákat Miskolcon

Létrehozva
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által rendezett eseményen a mezőgazdaságot érintő legaktuálisabb témák kerültek terítékre, valamint a közelgő országgyűlési választás eredményeinek lehetséges hatásai az Európai Uniós agrárpolitikára.
Kép
gazdaforum-12.jpg
A magyar gazdák jövőjéről beszélgettek a gazdafórumon. Fotó: magánarchívum

Taskó József, a NAK vármegyei elnöke, a MAGOSZ alelnöke hangsúlyozta, a csütörtöki gazdafórumot azért hívták össze, hogy a vármegyei gazdákat széleskörűen tájékoztassák az őket érintő aktuális kérdésekről, többek között a változó európai uniós szabályokról, a föld adásvétel szabályairól, a KAP gazdaságátadást segítő programjáról, amellyel szeretnék megkönnyíteni a fiatal, kezdő gazdáknak és a gazdálkodással már felhagyni készülő idősebbeknek a gazdaságok átvételét, tovább működtetését.

- Biztos vagyok benne, hogy számos kérdést is kapunk majd a fórumon, igyekszünk mindenre válaszolni. Ez a mai tervezett programunk itt az Avasi Gimnáziumban.

A gazdafórumon felszólalt Tállai András az agrárminisztérium államtitkára, jelenlegi országgyűlési képviselő és országgyűlési képviselőjelölt is, aki elmondta a kormány eddig és ezután is minden tőle telhetőt megtesz a magyar gazdákért, akár itthon, akár az Európai Unióban. Példaként említette: a vidékfejlesztési program most zárult, ebben 3000 milliárd forint érkezett a magyar gazdálkodókhoz. Közel 400 ezer projektet sikerült ebből a forrásból támogatni.

Kép
gazdaforum.jpg
Fotó: Magosz FB

- Mit is szeretnénk a gazdáknak üzenni ebben a kampányidőszakban? Legfőképpen azt, hogy bízzanak ebben a kormányban, a kormánynak az agrárgazdálkodási politikájában, hiszen ez az a politika, amely megvédi őket, és ez az az agrárpolitika, amelyre lehet alapozni. Látható, hogy az Európai Unió vezetésének a jelenlegi gondolkodása a mezőgazdaságról, a mezőgazdasági kereskedelemről az nem az európai tagállamok érdekeit védi, hanem valami mást. Gondoljunk az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodásra, amelynek révén eláraszthatják Európát azok a mezőgazdasági termékek, amelyeket kontrollálatlan körülmények között állítanak elő, amelyek sokszor nem megfelelőek egészségügyi szempontból sem, és a piaci árakat is nagyon lenyomják, olyan szintre, ahol már a magyar gazdák által elállított kiváló minőségű termékek nem versenyképesek – részletezte Tállai András.

Kép
gazdaforum-9.jpg

Rámutatott, ugyanez a helyzet az Európa szerte vitatott és jelen állás szerint az Európai Parlament által el nem fogadott Mercosur megállapodással is, amelynek ernyője alatt pedig a Közép- és Dél-amerikai olcsó áruk áraszthatják el az európai piacot, köztük jellemzően azokat is, amelyek a magyar termelők exportpiacai jelenleg. Ezt a megállapodást az Európai Bizottság az EP döntésével szemben, sürgősséggel is életbe kívánja léptetni. Ha semmilyen védelmet nem kapnak a minden szabálynak kötelezően megfelelő európai gazdák, akkor nem tudnak az árversenyben talpon maradni. Ennek beláthatatlanok a következményei, amelyek nem csak a gazdákat érintenék közvetlenül, de a teljes európai és benne a magyar agráriumot.

Kép
gazdaforum1.jpg

- Az élelmiszeripar megerősítése is a programunk része, a vidékfejlesztési programban 1300 feldolgozóüzem kapott támogatást mintegy 310 milliárd forint összegben. 2024-ben megkezdődött a Közös Agrárpolitikai (KAP) stratégiai terv végrehajtása, a terv szerint 2027-ig a KAP forrásai meghaladják majd az 5650 milliárd forintot – ismertette az államtitkár. 
Tállai András hozzátette: Az 5650 milliárd forintból 3150 milliárd forint agrár-vidékfejlesztési célokat fog szolgálni. Különleges és egyedi az Európai Unióban hogy Magyarország 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással járul ehhez hozzá. 
Az államtitkár azért kér további bizalmat a gazdáktól, hogy megvédhessék a magyar agrárgazdaságot, a gazdálkodókat, az exportpiacaikat és közvetve az európai érdekeket.

Kép
gazdaforum-20.jpg

Csöbör Katalin jelenlegi országgyűlési képviselő és szintén országgyűlési képviselőjelölt a fórumon azt emelte ki, hogy az Európai Unió tervezett intézkedései gyengítenék az európai mezőgazdaságot, így a hazai gazdák megélhetését is. Jelentősen csökkenteni akarják az agrártámogatásokat, növelni a bürokráciát, miközben szabad utat adnának az ukrán dömpingtermékeknek és a Mercosur megállapodáson keresztül szintén olcsó mezőgazdasági termékek árasztanák el Európa piacait, lenyomva a gazdák átvételi árait, amely nem csak versenyhátrányt okozna, de a megélhetésük is veszélybe kerülne.

- Az európai gazdaszervezetek szakmai nyomásgyakorlással és demonstrációkkal próbálják ennek a megállapodásnak a módosítását kérni, vagy teljesen megváltoztatni a szerződést, hiszen ez drámai hatással lehet a magyar és az európai mezőgazdaságra is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara indított egy agrárpetíciót ennek a megállapodásnak a korrigálása érdekében, és tiltakoznak az agrárforrások tervezett csökkentése ellen is. A magyar kormány a magyar gazdák mellett áll ebben a küzdelemben – fogalmazott Csöbör Katalin.

Hozzátette, meggyőződésük, hogy az európai és benne a magyar gazdáktól elvont pénzeket az EU a háborúzó Ukrajnába küldené. Ezért sem mindegy, milyen kormányzat áll majd április 12 után Magyarország élén. Egy magyar vagy egy ukrán érdeket védő?

A csütörtöki gazdafórumon Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára és Cseh Tibor András, a NAK alelnöke, a MAGOSZ főtitkára is rész vett.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.