Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 28901 - 28920 | ÖSSZESEN: 43233 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Köteles Petra első könyve tavasszal jelent meg digitális formában.
Cikk
Nyugodt oldalát fordította felénk a bulinegyed.
Cikk
A megmérettetés 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérőrendezvénye volt.
Cikk
Az időjárás jellegét tekintve néhány napra visszaugrunk május végére, június elejére, de nyugalom: fázni azért nem fogunk.
Cikk
Az összetett pontversenyben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Cikk
Kondás Elemér győzelemmel mutatkozott be a DVTK kispadján szombaton, miután a piros-fehérek tíz saját nevelésű játékossal a keretükben legyőzték az élvonalban szereplő Kisvárdát. A diósgyőrieknél Asmir Suljić, a kölcsönből visszatérő Zsolnai Richárd, valamint a legfrissebb igazolás, Könyves Norbert volt eredményes - írja a dvtk.eu.
Cikk
A 45 éves Bialics Krisztián nevét sorsoltuk ki, ő tesztelhette a japán hibridet a Miskolc Televízió autós műsorának, a „Suhanj velem!”-nek köszönhetően.
Cikk
A párt szerint ez azért szükséges, mert egyre több hír szól arról, hogy nem mindenkiben alakult ki az immunitás.
Cikk
Hazai pályán, szurkolói támogatással vívhatja ki a döntőbe jutást a Divízió I-es miskolci amerikaifoci-csapat vasárnap.
Cikk
Összegezték az elmúlt évet, sőt az egész pandémiás időszakot az anyák megmentőjéről elnevezett ünnepnapon. A július 1-jei Semmelweis-napot 1992. óta ünnepeljük.
Cikk
A csalók nagyban játszottak: hat weboldalt üzemeltettek, és majd háromezer-hatszáz embert vertek át.
Cikk
Cikk
Az új szabályoknak köszönhetően az MVK, a Volánbusz és a MÁV járművein sem kell már felvenni a maszkot szombaton üzemkezdettől.

Miskolci Napló 2021. 07. 03.

Miskolc Napló
Cikk
Szirmabesenyőben avatták fel az ország első teljes alakos köztéri szobrát Szinyei Merse Pálnak. A világhírű festőművész 1873-ban járt először a településen. Fiatalkori itt-tartózkodásait mindig a legszebb emlékei közé sorolta.
Cikk
Új műsorral jelentkezik Miskolc legújabb gasztronómiai magazinja, az Acéllábos
Cikk
Aki könnyed nyárias hangulatra, jó fellépőkre és gasztro élményre vágyik, az mindhármat megtalálja a júliusban induló GasztroPLACC Extrán - írja közleményében a programot szervező Miskolci Kulturális Központ (MKK), akik felhívják a figyelmet a most induló Zenélő Galéria programjaira és a Belvárosi Zenei Estekre is.
Cikk
Harminc nyugdíjas ült vissza az iskolapadba, hogy megtanulja kezelni az internet nyújtotta lehetőségeket. Ráadásul digitális oktatásban tartották a kapcsolatot tanáraikkal és mentoraikkal, akik kandós diákok voltak.
Cikk
Mivel nem vitt el belőle semmit, gyanítható, hogy csupán a roncsolás öröme vezette az elkövetőt, amikor szétverte a húszéves autót.
Cikk
Felavatták a támfalat, új játszótér épült és a fűtési rendszert is korszerűsítették a Miskolci Autista Alapítvány székhelyén, a Vargahegyen. A támfal társadalmi összefogással készült, a játszópark építése és a fűtési rendszer felújítása pedig összesen 9 millió forintba került.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.