Ugrás a tartalomra

Folyamatos lesz a tűzifaosztás

Létrehozva
A rászorulók a lakóhelyük területi önkormányzati képviselőjénél jelentkezhetnek tűzifa hozzájárulásra. Fodor Zoltán, a város Szociális bizottságának elnöke megszervezte, hogy havonta mintegy háromszáz család kap két-két zsák tekézett tűzifát.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Nádasréten annyira sok fa gyűlt össze, hogy két célt is szolgálhat a kiosztásuk. Ezen Fodor Zoltán önkormányzati képviselő gondolkozott el, miután a Szociális bizottság elnöke lett. – Azt gondoltam, ez a sok fa tönkre fog menni, a rászorulóknak viszont szükségük lenne rá. Ez évek alatt gyűlt össze, tehát már korábban is ki lehetett volna osztani. A Városgazdánál dolgozó hajléktalanok eleinte ősi módszerrel kezdték el felaprítani ezeket a fákat. Két évvel ezelőtt azonban egy pályázaton nyertek a Belügyminisztériumtól egy tizennégymilliós olasz darabológépet, amivel napi tizenöt zsák fát össze tudnak tekézni, ami körülbelül egy köbméter fa. Így egy hónapban mintegy háromszáz köbméter fát tudunk kiosztani – magyarázta az elnök, aki hozzátette, aki kér adományt, az jelentkezzen a lakóhelyének területi önkormányzati képviselőjénél.

– Ezután a MESZEGYI ellenőrzi, hogy az illető valóban rászoruló-e. Már csak a fuvarköltséggel volt gond, ami a Városgazdát terhelné, ezért arra kértem a képviselőket, hogy adjanak tízezret a kiadásba havonta. Ezt mind a tizenkilenc képviselő elfogadta, pártállásra tekintet nélkül, sőt még úgy is, hogy többünknek nincs ellátottunk, aki a mi képviselői területünkön élne. Pusztán szolidaritásból is befizetjük – mondta Fodor Zoltán.

Kép

Ezen a héten a Lyukói Közösségi Háznál osztották ki a télire valót nyolcvan családnak, közben a Nádasréten hatvannak. Legközelebb november 16-án és 17-én szállítanak tűzifát a Kabar utcára, szintén nyolcvan családnak. Ugyanakkor vehetik át a zsákokat a Nádasréten is hatvanan az ahhoz közelebb lakók.

Ez is érdekelhet

A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.
Folytatódik Miskolc útfelújítási programja és a forgalomkorlátozások
Miskolc
A városban több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani, mert a Miskolci Városgazda munkatársai útfelújítást és más hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Folytatódik a Szentpéteri kapu felújítása Miskolcon - újabb forgalomkorlátozásokra kell készülni
Miskolc
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatja a közlekedőket, hogy a miskolci Szentpéteri kapun zajló burkolatfelújítás következő üteme megkezdődött.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.