Keresés
TALÁLATOK: 29261 - 29280 | ÖSSZESEN: 43219 darab
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 12:50
Varga László szerint kormányváltás kell ahhoz, hogy Miskolc is megkapja a működéséhez szükséges forrásokat.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 12:35
Előző cikkünkben az energiaközösségek létrehozásáról írtunk, az ilyen kezdeményezések egyik legklasszikusabb formája a lakók összefogásával megvalósuló, megújuló energiaforrások integrálásával (pl. napelemek) egybekötött, társasházi energetikai felújítás.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 12:01
A nemzetközi hallgatók arányának növekedése és a publikált közleményekre kapott független hivatkozások számának emelkedése miatt még javított is a tavalyi eredményén a felsőoktatási intézmény.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 11:53
Hosszú kihagyás után újra látogatói nyílt napot tartanak június 12-én, szombaton 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt, mely immár a 140. alkalom lesz a Miskolci Állategészségügyi Telep életében - közölte szerkesztőségünkkel az intézmény.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 11:36
A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön Budapesten a Kormányinfón.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 11:26
Csütörtökön tartotta első sajtónyilvános edzését Kondás Elemér. A DVTK új vezetőedzője, valamint Benczés Miklós sportigazgató a gyakorlás előtt válaszolt a média képviselőinek kérdéseire.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 10:00
A Művészetek Háza Béke Art Mozitermében az Éden című magyar-belga-román film vetítésére, majd közönségtalálkozóra kerül sor június 12-én 18:30-tól, amelyen jelen lesz a film rendezője, Kocsis Ágnes és szereplője, Kardos Róbert.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 09:16
Meghalt 7, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 206 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 311 475 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 112 876-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 09:11
Fejlődés és fiatalos lendület – ez jellemző a boltra és kétnapos rendezvényükre is. Június 8-án és 9-én tartották meg huszonharmadik alkalommal a Klíma- és fűtéstechnikai kiállítást és vásárt a BRS Klíma és Gázcentrum udvarán.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 09:01
A Miskolc Televízió földfelszíni sugárzásában, valamint a PR-Telecom és a BorsodWEB hálózatain június 10-én csütörtökön várhatóan 13-16 óra között adáskimaradás várható.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 08:49
Madártávlatból tekinthetünk le a gyönyörű komplexumra, de a különleges csúszdákat is kipróbálhatjuk, igaz, egyelőre csak virtuálisan. A pénteki hivatalos átadó után szombaton már a nagyközönség is élvezheti a fürdő szolgáltatásait.
Cikk
2021. június 10., csütörtök – 08:47
Mindig olyan, mintha hazajönnék – mondta Frölich Róbert, akit idén újra országos főrabbinak választottak. Első vidéki útja Miskolcra vezetett.
Cikk
2021. június 9., szerda – 18:20
Nem elég a félkész szerkezetet eltüntetni, a helyhatóság az eredeti állapot visszaállítását is elvárja.
Cikk
2021. június 9., szerda – 17:57
A szakemberek azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy megfelelő védőeszköz nélkül senki ne nézzen a Napba.
Cikk
2021. június 9., szerda – 16:38
Több száz hátrányos helyzetű ember juthat korszerű otthonhoz, és a tervek szerint idővel tucatnyian munkához is, szerdán ugyanis elindult Miskolcon a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) Házgyár programja.
Cikk
2021. június 9., szerda – 15:22
Több mint száz önkéntes segítette a járvány alatt a miskolci mentősök munkáját.
Cikk
2021. június 9., szerda – 14:45
A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria közös programjai közt a fiatalok is megtalálhatják a számítaásukat.
Cikk
2021. június 9., szerda – 14:13
Egy ruházati üzlet kasszájából 66.000 forintot lopott el két férfi. A személyazonosságuk egyelőre ismeretlen.
Cikk
2021. június 9., szerda – 13:29
A szokásosnál alacsonyabb járműforgalom mellett kevesebb baleset történt 2021 első negyedévében a KSH adatai szerint.
Cikk
2021. június 9., szerda – 13:08
Újabb bejárást tartott Veres Pál. A polgármester szerda délelőtt egy összetett körzetbe látogatott el, ahol a szemétgondoktól kezdve a kutyafuttatón át egy közösségi szalonnasütőig sok mindenről tájékozódott.
