Ugrás a tartalomra

India több városban rendezné meg a 2036-os olimpiát

Létrehozva
India szívesen adna otthont a 2036-os nyári olimpiai játékoknak, amelyeket három vagy négy városban bonyolítana le.

A Föld hetedik legnagyobb és 1,38 milliárd lakosával a második legnépesebb országának rendezési szándékáról Narinder Batra, az Indiai Olimpiai Szövetség (IOA) elnöke, egyszersmind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja nyilatkozott.    

"A témában tárgyalásokat folytatok a NOB-bal" - idézte a sportdiplomata szavait az insidethegames.biz. A szóba jöhető települések közül csak Ahmedabadot nevezte meg, mondván, hogy az ottani Motera Stadionban lenne a nyitóünnepség, és az atlétikai versenyek sora. A létesítmény - hivatalos nevén a Narendra Modi Stadion - a világ legnagyobb arénája, amely 132 ezer néző befogadására alkalmas, és újjáépítését tavaly februárban fejezték be. 

Batra igen jónak tartja országa olimpiarendezési esélyeit, de hozzáfűzte: kemény versenytárs lehet Katar és Indonézia, amelyek szintén komolyan érdeklődnek a 2036-os játékok iránt. Oroszország ugyancsak pályázni készül, míg a portál szerint a török nagyváros, Isztambul is várhatóan megújítja jelentkezését. Európából további több lehetséges kandidáló akad, a forrás Berlint és Londont említette meg név szerint is.    

A már gazdára talált nyári olimpiák közül a 2024-est Párizs, a 2028-ast Los Angeles, a 2032-est pedig az ausztráliai Brisbane rendezi.
 

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.